Férfi teke szuperliga

3 órája

Hozta a kötelezőt a Szegedi TE

A férfi tekecsapat szuperliga 6. fordulója ismét a bajoki címvédő sikerét hozta. A Szegedi TE ugyanis hazai pályán, az újszegedi teke- és bowlingcentrumban 7:1-re legyőzte a Tiszakécske együttesét.

Mádi József

A Szegedi TE a bajnoki forduló előtt a teke szuperliga azon csapatai közé tartozott, amely már szenvedett el vereséget, igaz, emellett négy siker szerepelt a statisztikába. Legutóbb a Zalaegerszeg elleni rangadót nyerte meg, így bizakodva várhatta a folytatást.

Szegedi TE
A Szegedi TE játékosa, Karsai László érte el a meccs legjobb eredményét 652 fával. Fotó: Ivanyik Richárd

Szegedi TE: öt siker

Azt senki sem várta, hogy újabb kudarcra kell készülni a 6. forduló mérkőzésén, ugyanis az újonc Tiszakécske látogatott Újszegedre. A mérkőzés aztán így is alakult, hiszen a szegediek mindössze egy csapatpontot engedtek át a vendégeknek, azt is úgy, hogy Pete II. László 2:2-es szettarány mellett mindössze egy fával kapott ki ellenfelétől.

A nap két kiemelkedő eredményét rögtön a meccs elején a bajnoki címvédő két játékosa, a szerb légiós Milan Jovetics, majd Karsai László érte el, előbbi 642, utóbbi 652 fát teljesített a találkozón.  

Végeredmény: Szegedi TE–Tiszakécske 7:1 (3600:3262)

A  párosítások: M. Jovetics–Ohát I. 1:0 (4:0, 642:564), Somodi K.–Kokavecz I. 1:0 (3:1, 598:564), Pete II. L.–Kokavecz F. 0:1 (2:2, 568:569), Karsai L.–Kecskeméti Sz. 1:0 (4:0, 652:507), Szél T. (Ács T.)–Kokvecz G. 1:0 (3:1, 560:532), Kiss N. (Sárosi K.)–Méri M. 1:0 (3:1, 580:526). 

A Tiszakécske elleni siker itt nézhető vissza.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában