Labdarúgó NB III.

2 órája

Nem a kiesés ellen küzdene a HFC

Az első győzelmet követően a tabella élmezőnye vár majd rájuk az őszi idény hajrájában. A Hódmezővásárhelyi FC-re keménynek ígérkező találkozók várnak még az ősszel.

Dóra Donátékra kemény őszi hajrá vár.

Fotó: Fejes Loretta

A tizenkettedik fordulóig kellett várnia a Hódmezővásárhelyi FC-nek arra, hogy megszerezze szezonbeli első győzelmét a labdarúgó NB III. Dél-keleti csoportjában. A kék-sárgák egy fontos mérkőzésen, a sereghajtó Dabas otthonában nyertek 2–0-ra a legutóbbi játéknapon, a két csapatot csak egy pont választotta el egymástól a meccset megelőzően.

Hódmezővásárhelyi FC, Dóra Donát
A Hódmezővásárhelyi FC csapatkapitánya, Dóra Donát ezúttal góllal is segítette csapatát.
Fotó: Karnok Csaba

Mindenképpen a győzelemért utaztunk Dabasra. Nem erre a pozícióra vagyunk hivatottak, mint amit a tabella mutat, nem is a kiesés ellen akarunk küzdeni a továbbiakban. Gyengén kezdtünk, de sok forduló van még hátra. Pár perccel korábban egy ugyanilyen szituációt követően beadtuk a labdát, azt gondoltam, most is ez következik majd. Édesapám jó pár meccsét láttam már, így tudtam, mikor, milyen ütemben kell érkezni, onnan pedig már csak az volt a dolgom, hogy bepasszoljam a labdát – idézte fel a Dabason történteket lapunknak Dóra Donát, akinek góljával megszerezte a vezetést a HFC a vasárnapi bajnokin.

Bár győzelme nem volt, de 11 meccs alatt hat alkalommal is döntetlent játszott a Vásárhely, amely többször is közel állt ahhoz, hogy három pontot szerezzen, ám ezekből a meccsekből rendre nem jól jött ki.

Az ezt megelőző tizenegy meccs alatt egyedül a Gyula elleni meccs volt, amelyhez nem sok közünk volt, a többi tíz találkozó egyaránt ikszes volt. Tavasszal az ilyenekből az összeset megnyertük, most egyiket sem. Nem az okokat kerestük, hanem azt, hogyan tudunk ebből kijönni, tavaly volt egy tizenhárom meccsből álló veretlen szériánk. Most szerencsénk sem volt, elég csak a Kecskemét II. elleni meccset mondani, ahol a saját pályánk a 92. percben bedobta a labdát a kapunkba, azzal lett egy-egy, és nem nyertük meg a meccset – tette hozzá Dóra Donát.

Rangadók várnak a Hódmezővásárhelyi FC-re

Az őszi szezonban még öt meccs vár a vásárhelyiekre, ez alatt háromszor is a jelenleg a top négyben található csapattal játszik, valamint jövő vasárnap, november 3-án vármegyei derbi vár rá az SZVSE otthonában.

Ahogy szokták mondani, egyelőre csak a Tiszakécske elleni meccsre koncentrálunk, ahol nem a döntetlenért lépünk majd pályára, hanem a győzelemért. Becsapós az, hogy jelenleg a tizennegyedik helyen állunk, ezt tudják az ellenfeleink is, nem feltartott kezekkel megyünk ki egyik mérkőzésre sem – zárta Dóra Donát. 

Íme a HFC csapatkapitányának gólja a Dabas elleni meccsen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában