Labdarúgó NB III.

2024.10.20. 15:13

Végre: nyert a Hódmezővásárhelyi FC

A labdarúgó NB III. délkeleti csoportjának 12. fordulója olyat hozott, amelyre ebben a szezonban még nem volt példa. A Hódmezővásárhelyi FC ugyanis begyűjtötte a három pontot a közvetlen rivális Dabas otthonában.

Mádi József

Megszakadt a rossz sorozat, végre nyert a Hódmezővásárhelyi FC. A labdarúgó NB III. délkeleti csoportjában ugyanis Dabason szerepelt a Csongrád-Csaná vármegyei csapat, és Dóra Donát, valamint Gréczi Márton találatával 2–0-ra győzött. A Hódmezővásárhelyi FC legutóbb döntetlent ért el, míg a dabasiak bizakodtak a mérkőzés előtt.

Hódmezővásárhelyi FC
A Hódmezővásárhelyi FC megszerezte az első sikerét.  Fotó: Gémes Sándor

Hódmezővásárhelyi FC: új érzés

Az első félidőben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után jutott vezetéshez a HFC, amikor a 28. percben jobb oldali támadás végén Dóra elé került a labda, aki a 16-oson belül középen érkezve kilőtte a jobb alsót.

A kapunak ezen része volt a főszereplő a szünet után nem sokkal az 50. percben, amikor pedig egy labdaszerzés után Gréczi vezette kapura a labdát, 20 méterről lőtt, a labda pedig a jobb sarokban kötött ki. 

A Dabas ezután mezőnyfölényben játszott, akadtak lehetőségei is, ám a vásárhelyi védelem ezen a napon nem hibázott, így a HFC megszerezte az első sikerét ebben a szezonban.

Szűcs Róbert:Nagyon szervezetten játszottunk a hatalmas lelki teher alatt, hogy megszerezzük az első győzelmünket. Minden játékosomat dicséret illeti, hogy senki sem adta fel, és küzdöttünk az utolsó pillanatig ezért a sikerért.

Dabas–Hódmezővásárhelyi FC 0–2 (0-1)
Labdarúgó NB III., 12. forduló. Dabas, 150 néző. Vezette: Dombi Olivér (Holpár Gergely, Farkas Gergő Zoltán).
Dabas: Berta – Tamás K., Jancsó, Domokos Bence (Pacsirta, 58.), Domokos Bálint, Forrai (Kovács K., 85.), Józsa (Kiss K., 67.), Tarjáni (Marques-Airosa, 58.), Földeák (Molnár B., 58.), Horváth G., Dudás. Edző: Fritz Attila.
Hódmezővásárhelyi FC: Vaits – Guth, Török K., Dóra D., Zana (Zámbori, 70.) – Povázsai (Sipos G., 74.), Herczeg – Rabecz B. (Czékus Á., 89.), Mahler G. (Simon D., 89.), Gréczi – Tóth P. (Pleszkán, 89.). Megbízott vezetőedző: Szűcs Róbert.
Gólszerzők: Dóra D (28.), Gréczi M. (50.).

A HFC az MTK ellen játszott a magyar kupában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában