Párizsban pénteken indul a kajak-kenusok versenye

2024.09.04. 13:13

Paralimpia: kezdenek az MVM Szegedi VE sportolói is

Pénteken megkezdődnek a párizsi paralimpián a kajak-kenus számok is. Az MVM Szegedi VE-ből hárman érdekeltek az eseményen, Boldizsár Dalma, Varga Katalin és Suba Róbert összesen öt számot vállal az eseményen.

Mádi József

A párizsi paralimpiára elindult a kajak-kenus csapat: a szegediek, így Varga Katalin (elöl, balról), Boldizsár Dalma és Suba Róbert önbizalommal telve repült.

Fotó: MKKSZ

Ahogy az épek, úgy a parasportolók kajak-kenus eseményeinek is a Párizstól keletre lévő pálya, a Vaires-sur Maine-ben lévő sportlétesítmény ad otthont.

A sportág programja péntek 10 órakor indul, és 12.10-ig lebonyolítják az első napi előfutamokat férfi és női KL1, KL2, KL3, VL2 és VL3 szakágakban. Szombat 10 órától középfutamok következnek, majd 11.20-tól immár a finálékat rendezik meg. Vasárnap szinte ugyanez a program, azaz 10 órától középfutamokat, 11.25-től pedig döntőket tartanak a Nautical Stadium-ban. 

A magyar paralimpiai csapat ezen csoportja szerdán indult útnak, benne három MVM Szegedi VE-sportolóval, illetve az edzőikkel. 

A Tisza-parti klubból Boldizsár Dalma (edzője: Boldizsár Gáspár) KL2 és VL2, Varga Katalin (edzője: Karnok Marcell) KL2, Suba Róbert (edzője: Szabó Krisztián Hermész) pedig KL1 és VL2 200 méteren érdekelt. A további sportolók közül Kiss Péter Pál (Honvéd) KL1, Kiss Tibor (Merkapt-Mekler SE) KL2, Molnár Nikoletta (Angyalföldi SE) pedig KL3 200 méteren startol.

Suba és Boldizsár igen mozgalmas napokat élhet meg, hiszen pénteken mindkét számukban lesz előfutam (ekkor Varga is versenyez), majd szombaton ismét vízre száll az előbbi kettő, vasárnap pedig mindhárom szegedi érdekelt lehet a döntőkben – hogy ez A vagy B finálé, a korábbi események eldöntik.

A trió közül Suba a sportág első paralimpiai érmese, aki a 2016-os riói játékokon KL1 200 méteren a második helyen végzett. Neki ez a második paralimpiája, amelyen kajakban (KL1 200 méter) és kenuban (VL2 200 méter) is rajthoz áll. Varga Magyarország első kerekesszékes szépségkirálynője, Európa-bajnok sportoló, és három évvel ezelőtt állandó brit riválisai mögött végzett a harmadik helyen a Japán fővárosban a paralimpián. Boldizsár Dalma a csapat legfiatalabb hölgy tagja, mindössze 21 éves és első paralimpiájára készül, ráadásul kajakban és kenuban is rajthoz állhat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában