Megkezdődött a Török György 2024 őszi veteránbajnokság

2024.09.10. 16:20

Kispályás futball: három korosztály harcol

Az újszegedi Kisstadionban három korosztályban indult útjára a labda a Török György 2024 őszi veterán kispályás labdarúgó-bajnokságban. Máris akadtak meglepetések.

Mádi József

Néha fájdalommal jár a futball, de a mozgás a lényeg.

Fotó: Török János

A 35 éven felüliek bajnoksága ezúttal két csoportban 12-12 csapattal indult el, és rögtön az első fordulóban meglepetés született, hiszen az A ligában az Amnézia 5–2-re kikapott a Charlton-Tervezőktől. A Vár söröző és a Pláza O'Neill már az első játéknapon összecsapott, a meccs vége döntetlen lett.

Rosszul kezdte a sorozatott a +45-ös korosztályban az előző idény dobogósa: a Vojvodina két siker után sima vereséget szenvedett az ugyancsak érmes Reneszánsztól. Az utóbbi csapat mellett még a címvédő Amnézia hibátlan, Tóth Szabolcs együttese mindössze egy gólt kapott az eddigi három fordulóban.

Az 50 éven túliaknál ismét négy együttes maradt – a Ságvári az utolsó pillanatban visszalépett, mint ahogy +35-ben a Gőzerő is –, az első körmérkőzéses tornát pedig a Szindikátus nyerte minimális pontkülönbséggel.

Eredmények, +35, 1. forduló, A liga: Amnézia–Charlton-Tervezők 2–5, Prémium Piac–Nemzethy VM 4–1, Ságvári–Mórahalom 0–3, Sólyom FC–Kárpát Expressz 2–9, Szitapont–Ficak FK Szeged 0–4, Vár Söröző–Pláza O'Neill 3–3.
B liga: Májzsugor–Lokomotív 2–6 , T-Boy–Bokafogó 3–5, Határőr–Gyuszi Boti FC 1–4, Red Devils–Keddvagyszerda 2–2, Rikoma–Veszélyesvonzerő 0–4. A Slamasztika FC–Aurora meccset elhalasztották.

A következő, 2. forduló párosítása, szerda (szeptember 11.), 17 óra: Aurora–Bokafogó, Kárpát Expressz–Amnézia, Slamasztika FC–Határőr; 18 óra: Szitapont–Mórahalom, Ficak FK Szeged–Charlton-Tervezők, Rikoma–Keddvagyszerda; 19 óra: Nemzethy VM–Sólyom FC, Ságvári–Pláza O'Neill, Lokomotív–Red Devils; 20 óra: Veszélyesvonzerő–Májzsugor, Vár Söröző–Prémium Piac, Gyuszi Boti FC–T-Boy.

+45, 3. forduló: Aradi Vendéglő Szőreg–Szindikátus 0–5, Ságvári–Prémium Piac 5–4, Sándorfalva–Amnézia 0–4, Bokafogó–Altax 1985 1–3, Pázsit–Újszeged 4–6, T-Boy–Lanerossi 3–2, Reneszánsz–Vojvodina 6–1.

Az állás: 1. Reneszánsz 9 (26–6), 2. Amnézia 9 (17–1), 3. Szindikátus 7, 4. Prémium Piac 6 (14–9), 5. Lanerossi 6 (10–5), 6. Altax 6 (10–8), 7. Vojvodina 6 (8–9), 8. T-Boy 4, 9. Újszeged 3 (11–14), 10. Ságvári 3 (7–10), 11. Aradi vendéglő Szőreg 3 (3–11), 12. Pázsit 0 (8–15), 13. Sándorfalva 0 (2–9), 14. Bokafogó 0 (5–26).  

A következő, 4. forduló párosítása, hétfő, 17 óra: Vojvodina–Lanerossi; 18 óra: T-Boy–Pázsit, Aradi Vendéglő Szőreg–Altax 1985; 19 óra: Bokafogó–Sándorfalva, Reneszánsz–Amnézia; 20 óra: Ságvári–Újszeged, Szindikátus–Prémium Piac.

+50, 1. forduló: Altax 1985–Lanerossi 1–1, Szindikátus–Vojvodina 1–1, Altax 1985–Vojvodina 1–3, Szindikátus–Lanerossi 4–0, Vojvodina–Lanerossi 1–2, Szindikátus–Altax 1985 2–2.

Az állás: 1. Szindikátus 5, 2. Vojvodina 4 (5–4), 3. Lanerossi 4 (3–6), 4. Altax 2 ponttal.  

A következő, 2. fordulót október 16-án rendezik.    

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában