A Szeged-Csanád GA ötödik mérkőzése veretlen

2024.09.01. 20:51

Kétszer egyenlítettek, nem nyertek

A Csákvár együttesét látta vendégül a Szeged-Csanád GA a labdarúgó NB II. 6. fordulójában. Ahogy az ezt megelőző két meccsen, megint hátrányba került a hazai alakulat, ám még a szünet előtt egyenlített, végül

Mádi József

Novák Csanád (jobbról) megint gólt szerzett.

Fotó: Gémes Sándor

Habár két győztes meccsen volt túl a Szeged-Csanád GA a Csákvárt megelőzően, mégis három helyen változtatott Michael Boris a csapaton: először volt kezdő Lamin Sarr és Kurdics Levente Papp Áron és Tóth Bence helyett, illetve Takács-Földes Olivér posztján Mohos Barnabás szerepelt. 

Zárt védekezéssel kezdte a találkozót a Csákvár, az eddigi meccsekhez hasonlóan a Szeged dominált már a meccs elejétől fogva. Rögtön az első ellentámadásból viszont megszerezte a vezetést a Csákvár, amikor szegedi labdavesztés után Varga Bence került lövőhelyzetbe a 16-oson belül, és ballal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 0–1. Sorrendben harmadszor került gólhátrányba a Szeged... 

Még az első negyedóra előtt Haris Attila került helyzetbe, de egy csúsztatást után fölélőtte a labdát. A vezető gól után különösen deffenzív lett a vendégek futballja, megszállták a saját félpályájukat a 16-ostól a felezővonal felé. Ha van nehéz helyzet, ez az volt szegedi szempontból.

A hazaiak mindenesetre próbálták fokozni a tempót, és Lamin Sarr lövésből, Novák Cs. fejesből veszélyeztette a kaput. Az ötödik szegedi próbálkozás után pedig L. Sarr fejelt a felső lécre a 27. percben. Szinte percenként lehetett arra számítani, hogy valamelyik oldalt megbontja a Tisza-parti alakulat, jöttek is felváltva a lapos és magas beadások, ám ezekből csak helyzetek alakultak ki, ziccerek nem. 

Aztán a 45. percben Mohos Barnabás kiharcolt egy 11-est, Novák Cs. pedig értékesítette azt, így még éppen a szünet előtt egyenlített a Szeged.

A szünet utáni első tíz percben kiegyenlítettebb lett a játék, már a Csákvár is birtokolta a labdát hosszabb ideig. Aztán a 62. percben Kurdics Levente 26 méteres szabadrúgása után Zelizi Patrik mutatott be nagy bravúrt, amikor leért a bal alsó sarokhoz. 

A Szeged a továbbiakban is többet tett a második gólért, de azért a Csákvár sem húzódott annyira a kapuja elé, mint az első félidőben. Következett Takács-Földes Olivér hatalmas bombája, amely nagyjából egy méterrel kerülte el a bal felső sarkot.

Gyors gólváltás következett, hiszen előbb Baracskai Roland lépett ki a jobb oldalon lesgyanús helyzetben, és egy csel után lőtt a kapuba, majd Borvető Áron fejelt a kapuba Márkvárt Dávid beadása után, 2–2. 

A meccs további részében inkább a Szeged volt fölényben, de az eredmény már nem változott.

Szeged-Csanád GA–Csákvár 2–2 (1–1)
Labdarúgó Merkantil bank NB II., 6. forduló. Szeged, Szent Gellért Fórum, 1121 néző. Vezette: Jakab Árpád (Sinkovicz Dániel, László István).
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Gera, Szilágyi, Pejovics, Kurdics – Haris, Márkvárt – Sarr, Varga B., Mohos – Novák Cs. Vezetőedző: Michael Boris.
Csákvár: Zelizi – Murka, Umathum, Karacs, Varga B. – Dusinszki, Dencinger, Szakály D. – Szabó B., Nagy Z., Gazdag V. Vezetőedző: Tóth Balázs.
Gólszerzők: Novák Cs. (45+1.), ill. Varga Bence (5.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában