Mérkőzéseket rendeznek Csengelétől Eperjesig

2024.09.05. 18:29

Indul a vármegyei IV. osztály is

A Csongrád-Csanád vármegyei labdarúgó-bajnokságok közül ezen a hétvégén utoljára bekapcsolódik a küzdelmekbe a IV. osztály is, mégpedig két csoportban összesen huszonnégy csapattal.

Mádi József

A vármegyei I. osztályban a Makó Tiszaszigeten, a Szeged-Csanád GA II. Szentesen vendégszerepel.

Fotó: Gémes Sándor

Nem lehet forduló rangadó nélkül.

A vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Tiszasziget a Makó együttesét fogadja a negyedik fordulóban, azaz aki ismeri Bány Tamás és a Maros-parti klub közötti összefüggéseket, az pontosan tudja, milyen érzésekkel várhatja a szakember tiszaszigeti edzőként egykori sikerklubját.

Az éllovas Szeged-Csanád GA II. a deszki kirándulás után ezúttal megint idegenbe, egyúttal messzebbre, Szentesre utazik, míg a Sándorfalva a mér említett Deszket látja vendégül.

A vármegyei II. osztályban szomszédvárak csatája lesz Mártélyon, ahol a Mindszent vendégeskedik, a Csongrádi-Draxi-Gép csapata Algyőre látogat, míg a pont és szerzett gól nélküli Röszke Csnegelén próbél javítani eddigi teljesítményén.

A hétvége fontos eseménye, hogy beindul két csoportban összesen 24 csapat részvételével a vármegyei IV osztályú sorozat is. A Homokháti csoportban a vasárnap, míg a Tisza-Maros ágon a szombat a domináns játéknap. 

A hétvégi program, vármegyei I. osztály, 4. forduló. Szombat, 16.30: Sándorfalva–Deszk, M-Perfect Home-Algyő–Hódmezővásárhelyi FC II., Kiskundorozsma–DB Futball Bordány, Balástya–Kéménygyártó-Mórahalom, Tiszasziget–Makó, Szentesi Kinizsi–Szeged-Csanád GA II. 

Vármegyei II. osztály, 3. forduló. Szombat, 16.30: Csanytelek–UTC, SZEOL-FK Szeged–Tömörkény, Baks–Ásotthalom, Mártély–Mindszent. Vasárnap, 16.30: Algyő II.–Csongrádi-Draxi-Gép, Tiszasziget II.–St. Mihály; 18.30: Csengele–Röszke.

Vármegyei III. osztály, 3. forduló. Szombat, 16.30: Makó II.-Duocor-Givaudan–Apátfalva, Szatymaz–Zsombó, Domaszék–Tápé, Kistelek–Öttömös. Vasárnap, 16.30: Pusztamérges–Földeák. Az Ambrózfalva-Csanádpalota–Sándorfalva II. mérkőzést elhalasztották. Szabadnapos: Forráskút.

Vármegyei IV. osztály, 1. forduló. Homokháti csoport, szombat, 16.30: Ópusztaszer–Ruzsa, Gyálarét–Pázsit. Vasárnap, 16.30: Tömörkény II.–Kiskundorozsma II., Balástya II.–Tiszasziget III., Kéménygyártó-Mórahalom II.–Dóc-Sándorfalva, Üllés–Csanytelek II.

Tisza-Maros csoport, szombat, 16.30: Ambrózfalva-Csanádpalota II.–Erzsébet FK, TC Székkutas–Hódmezővásárhelyi FC III., Szegvár–Kiszombor, Eperjes–Kübekháza, Nagymágocs–Csongrádi-Draxi-Gép II. Vasárnap, 16.30: Szőreg-Deszk–MAS SE.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában