Labdarúgás, NB III.

2024.09.01. 18:36

Bosszantó vereséget szenvedett a HFC

Sorra kihagyta a gólhelyzeteit a Hódmezővásárhelyi FC az első félidőben, a másodikban pedig a Vasas II. vezető találatára nem tudott válaszolni, így 1–0-s vereséget szenvedett a labdarúgó NB III. Dél-keleti csoportjának 6. fordulójában.

Becsei Dávid

Továbbra sincs győzelme még idén az NB III.-ban a HFC-nek.

Fotó: Karnok Csaba

A mezőnyjátékból hét gólhelyzetet alakított ki az első játékrészben a HFC, de ezek közül egyet sem tudott gólra váltani. Sipos, Gréczi, Rabecz Botond és Zámbori előtt is adódott lehetőség, de három nagyobb ziccert a vendégek kapusa hárított, míg kétszer a kapu mellé ment végül a befejezés.

Az 52. percben egy kirúgás után visszalőtt labdát Dóra Donát nem tudott kitisztázni a tizenhatoson belülről, Rideg Bálint lefordult Zanáról és nagyjából 12 méterről kilőtte a bal felső sarkot. Próbálkozott a HFC egyenlíteni, de Gréczi lövését a kapufa mellől bravúrral kiütötte Bánfalvi, de egy szöglet után a Vasas II. is eltalálta a keresztlécet.

A 7. fordulóban vasárnap 16 órától a Szegeden vereséget szenvedő Csepel vendége lesz a HFC.

Antal Krisztián: – Összességében mondhatom azt sajnos, hogy saját magunkat vertük meg. Az első félidő során el kellett volna dönteni a mérkőzést a javunkra. Időnként tetszetősen futballoztunk, de ez kevés volt, könnyű három pontot buktunk el. Szerettük volna kiszolgálni a hazai közönséget egy győzelemmel.

Hódmezővásárhelyi FC–Vasas II. 0–1 (0–0)
Labdarúgás, NB III., Dél-keleti csoport, 6. forduló. Hódmezővásárhely, 250 néző. Vezette: Kovács Tamás (Gordos, Sztányi).
HFC: Vaits – Gréczi, Török, Sipos G. (Rabecz V., 77.), Pleszkán (Tóth P., 69.), Dóra D., Zana, Simon D. (Hegedűs M., a szünetben), Rabecz B. (Herczeg, 69.), Zámbori D., Povázsai (Mahler, 69.). Edző: Antal Krisztián.
Vasas II.: Bánfalvi – Szabó L., Borgula (Forgó, a szünetben), Farkas (Kátai, 78.), Hős, Rideg, Barkóczi (Bárány, 71.), Molnár Cs. (Pócs B., 86.), Mikolay, Kalmár (Balogh, 78.), Feledy. Megbízott edző: Tóth Csaba.
Gólszerző: Rideg (52.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában