Minden vármegyei osztályban teljes forduló lesz

2024.08.29. 13:36

Pénteken indul a futballhétvége

Két mérkőzéssel, közte két veretlen csapat, a Sándorfalva és az Algyő összecsapásával folytatódik már pénteken a Csongrád-Csanád vármegyei I. osztály küzdelme, egyben a futballhétvége, amelyből még mindig kimarad a IV. osztály.

Mádi József

A szentesiekre (sárga mezben) ismét nehéz mérkőzés vár Makón.

Fotó: Gémes Sándor

A Csongrád-Csanád vármegyei hétvégi futballmaraton már pénteken elkezdődik, hiszen a vármegyei I. osztályban két mérkőzést rendeznek. Sándorfalván két veretlen csapat találkozik ekkor, ahova az M-Perfekt-Algyő együttese látogat. Emellett még a HFC II. együttese a Bordányt fogadja szintén péntek 17.30-kor. A sándorfalviak melletti másik százszázalékos alakulat, a Szeged-Csanád GA II. szombaton Deszken vendégeskedik, míg a még szintén hibátlan, igaz, a kupakötelezettség miatt egy bajnokit halasztott Tiszasziget Mórahalomra látogat. Makóra a Szentes, Kiskundorozsmára a Balástya érkezik. 

A vármegyei II. osztályban a győzelemmel rajtoló együttesek közül Csongrádra utazik a Csengele, de érdekes lehet a Mártély ásotthalmi és a SZEOL-FK Szeged Szegeden belüli kirándulása is, utóbbi az UTC-vel csap össze.

A vármegyei III. osztályban a második fordulóban két győztes találkozik Zsombón, ahol a Pusztamérges, illetve Öttömösön, ahol pedig a Makó-Duocor-Givaudan lesz a vendég. Két olyan együttes csap össze Apátfalván, ahova a Szatymaz utazik, amely sok gólos vereséggel nyitotta a szezont, meglátjuk, mire mennek egymással.

A vármegyei IV. osztály mindkét csoportjában, a Homokháti és a Tisza-Maros ágon is szeptember 7-én és 8-án kezdődnek meg a küzdelmek az 1. fordulóval. 

A program, vármegyei I. osztály, 3. forduló, péntek, 17.30: Sándorfalva–M-Perfekt-Algyő, Hódmezővásárhelyi FC II.–DB Futball Bordány. Szombat, 17.30: Makó–Szentesi Kinizsi, Kéménygyártó-Mórahalom–Tiszasziget, Kiskundorozsma–Balástya, Deszk–Szeged-Csanád GA II.

Vármegyei II. osztály, 2. forduló, szombat, 17.30: Röszke–Baks, Csongrádi-Draxi-Gép–Csengele, Tömörkény–Algyő II., UTC–Szeol-FK Szeged. Vasárnap, 16.30: Ásotthalom–Mártély; 17.30: Tiszasziget II.–Mindszent, St. Mihály–Csanytelek.

Vármegyei III. osztály, 2. forduló, szombat, 16.30: Földeák–Ambrózfalva; 17.30: Tápé–Forráskút, Sándorfalva II.–Domaszék, Zsombó–Pusztamérges, Apátfalva–Szatymaz, Öttömös–Makó-Duoscor-Givaudan. Szabadnapos: Kistelek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában