A Hódmezővásárhelyi FC kiegyensúlyozott bajnokságra készül

2024.07.24. 15:09

Sok az azonos képességű csapat

A labdarúgó NB III. Délkeleti csoportjának küzdelmeit vasárnap 17 órától az újonc Gyula otthonában kezdi meg az előző sorozat bronzérmese, a Hódmezővásárhelyi FC. Antal Krisztián vezetőedző szerint a mag egyben tartása jelentős előny lehet.

Mádi József

Török Kevin a hódmezővásárhelyi megmaradt mag tagja.

Fotó: HFC

A Hódmezővásárhelyi FC NB III.-as labdarúgócsapata az elmúlt két szezonban két érmet szerzett a harmadosztályban: előbb a Közép csoport második, majd a Délkeleti csoport harmadik helyén végzett. Ennek szellemében kezdett neki a munkának Antal Krisztián együttese.

– Azt gondolom, elvégeztük azt a munkát, amelyet terveztünk, de egy picit visszavetett minket, hogy műfüves talajon készültünk és készülünk még mindig a pályánk felújítása miatt. Ez csak egy apró hiányérzet, mert a kitűzött feladatok végére értünk, az edzőmérkőzések jól sikerültek, a csapat magja egyben maradt, ez pedig kifejezetten az előnyünkre válhat. Amit eddig játszottunk, azt kell továbbvinni – nyilatkozta Antal Krisztián vezetőedző.

Ahogy már a szakember elmondta, a keret változott, de a mag megmaradt.

– Azokra már számítunk, akik az előző idényben még fiatalok voltak és kevesebb játéklehetőséget kaptak, illetve a 2006-os és 2007-es korosztály labdarúgói csatlakoztak még hozzánk. Ahogy már említettem, a magot egyben tartottuk, igaz, a kapus Deczki Máté távozása komoly érvágás, de Vaits Marcell személyében tehetséges játékos követheti őt, aki bizonyíthat. Orosz Márk, Molnár Bence és Borbás Martin távozott, miközben Povázsai Zsolt érkezett, illetve visszatért Hajduk Levente, aki a békéscsabai akadémia után Jánoshalmán játszott. Az NB II.-es lehetőségek miatt még sokan kivárnak, mi pedig tiszteletben tartjuk az elképzeléseiket. Ha összejönne a kiszemeltek leigazolása, örülünk majd neki – vélte Antal.

A labdarúgó NB III. Délkeleti csoportja érdekes mezőnnyel várja a rajtot.

– Azt érzem, az igazolások, a meghatározó labdarúgók megtartása és a kondíciók alapján a Tiszakécske hasonló színvonalat képviselhet majd, mint az elmúlt bajnokságban ugyanitt a Békéscsaba. Ők kiemelkednek ebből a mezőnyből, erős bástyák képviselnek, de mögöttük sok azonos képességű csapat található, kiegyenlített lesz a mezőny. Az újoncok közül a Gyula a Körösladányhoz hasonlítható, amely negyedik lett legutóbb, a Szegedi VSE kellemes meglepetés volt az egymás elleni mérkőzésen, a Tiszaföldvár jó igazolt, illetve az ESMTK-nál sok volt a távozó, de mindig jó csapatot tudnak kialakítani, a Monor is rendben lesz, ugyanazt hozhatja, mint tavaly. Nehéz és érdekes bajnokság előtt állunk – nyilatkozta végül Antal Krisztián.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában