Véget ért az Európa Játékokon a kick-box

2024.07.16. 15:16

Földeáki lány a dobogó tetején

Kovács Laura Fanni (középen) aranyérmet szerzett a miskolci egyetemi játékokon.

Fotó: Magyar Kick-box Szövetség

A kontinens egyetemistáinak és főiskolásainak legrangosabb multisport rendezvényét az idén Magyarország két nagyvárosa, Debrecen és Miskolc látja vendégül. A játékok kick-box versenyszámaiban – amelynek Miskolc adott otthont – a magyarok bizonyultak a legeredményesebbnek. A kick-box hét szakága közül négy mutatkozhatott be Mickolcon, és egy földeáki diák nagyszerűen szerepelt: a full-contactosok küzdelmeiben a korábban a tatamin világ- és Európa-bajnoki címet is nyert Kovács Laura Fanni lett első. 

A Halker-KirályTeam szegedi csoportjának versenyzője, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója a + 65 kilogrammban nem talált legyőzőre.

A Szegedi Tudományegyetem színeiben Gera Zorka (K1, –65 kg) szintén aranyérmes lett, míg az ugyancsak SZTE-s Karácsondi Réka második helyen végzett a pointfighting –65 kg-os súlycsoportjában, a kick-light kategória –55 kg-jában pedig bronzérmet vehetett át. AZ SZTE harmadik képviselője, Török Dóra Melinda a pointfighting +65 kg-jában nyert bronzot.

Az eseményen a magyar küldöttség összesen hét arany-, kilenc ezüst- és tizenegy bronzérmet szerzett, ezzel nyerte meg a nemzetek közötti versenyt. Az Európai Egyetemi Játékok ezen sportágában 13 ország 127 versenyzője szállt ringbe. A 127 versenyző között 26 magyar egyetemista 13 egyetemet képviselt, akik négy versenyszámban (pointfighting, K1, kick light és full contact) mérkőzhettek meg az érmekért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában