A klub az első nyári igazolását jelentette be

2024.06.19. 13:36

Fiatal támadó érkezett az NB I.-ből

Újpestről érkezett egy 20 esztendős támadó középpályás a Szeged-Csanád GA NB II.-es labdarúgócsapatához: a nyári szezonban elsőként Varga György Balázs csatlakozott a kerethez.

Ő a szegedi csapat első igazolása.

Fotó: Szeged-Csanád GA

Varga György Balázs 2003. október 23-án született Baján. Szülővárosa csapatában kezdett futballozni, majd 15 évesen felfigyelt rá az Újpest – írja a szegedi klub honlapja. A lila-fehéreknél végigjárta az utánpótlás korosztályokat, egy éven át a Vasas Kubala Akadémián pallérozódott, majd 2020-ban visszatért Újpestre, ahol 2020. november 1-jén, mindössze 17 évesen az MTK ellen debütált az élvonalban. 26 NB I-es mérkőzésen 3 gólt szerzett.

Nagyon pozitív benyomások értek Szegeden. A középpálya tengelyében érzem magam a legjobban, a támadójátékommal szeretnék lendíteni a csapat játékán. Az elmúlt években nagyon stabil játékot produkált a Szeged, bízom benne, hogy a következő szezonban bajnokok lehetünk együtt – nyilatkozta Varga György Balázs.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában