Törött kézzel ült le a kispadra

– Hogyan fogadta a Gyirmótban játszó ikertestvére, hogy személyesen láthatta, amint önt elbúcsúztatják, mert befejezi a futballt?

– Sajnálja, hogy nem játszom tovább, de erről már beszélgettünk nem egyszer, így olyan nagyon váratlanul nem érte a bejelentés.

– És mit érzett a 3–0-s vereség után?

– Na, attól nagyon kivolt, hogy két 11-esből és egy szabadrúgásból kapták a gólokat. Én úgy láttam, eléggé enervált volt a Gyirmót játéka, el is mondtam neki, hogy szerintem csak eljöttek egy kicsit focikázni, nem látszódott bennük a tűz, nem szívták magukat, és amikor elveszítették a labdát, csak néztek, nem támadtak vissza. Nekünk azért ez jól jött ki.

– Mikor fogant meg a gondolat a pályafutás befejezéséről?

– Amikor a tavaszi első meccsen a Győr ellen eltört a kezem, erősen elgondolkodtam a folytatásról. A sokadik sérülésem volt, az ősszel is mindig fájt valamim, az első kilenc mérkőzésen játszottam, aztán folyamatosan előjött valami bajom. Az alapozást sem tudtam teljesen végigcsinálni, mégis számítottak rám, majd rögtön jött a kéztörés. Hiába kezdtem el a munkát, nem tudtam két egyforma hetet végigedzeni. 

– Nehéz döntés volt?

– Megnyugvás volt kimondani, de könnyűnek nem mondanám a döntés meghozatalát. A karrieremre, a három válogatottságra, az NB I.-es bajnoki címre, az U20-as világbajnoki bronzéremre büszke vagyok, és olyan sok mindent már nem várhattam a karrieremtől. Talán egy feljutás az első osztályba a Szegeddel, na, az még jó lett volna... A fejem és a szívem még vinne tovább, de már nem érzem azt testileg, hogy jól esne.

– El tudja magát képzelni az oldalvonal mellett civilben, mint ahogy a tavaly visszavonult Germán Tamást látja?

– Igen. A futballhoz értek, ebben a közegben éltem le az egész életemet, azaz nem szívesen távolodnék el a labdarúgástól. Hogy edző legyek? Akkor ugyanabban a ritmusban élnék, mint játékosként. Imádom a futballt, a szeretete nem múlt, de nem is múlik el soha. Még mindig a meccsnek élek.

– Maradna akár Szegeden is?

– Erre is igen a válaszom. A klub segített a döntés meghozatalában, mert ajánlott egy pozíciót, azaz a Szeged-Csanád GA számítana rám a jövőben is. Leülünk, megbeszéljük, hogy milyen lehetőségek vannak, és meglátjuk.

– Így akkor viszont akár mégis összejöhetne a feljutás a Szegeddel, igaz, nem játékosként, hanem más pozícióban.

– Ez így van. Szeged, az emberek, a város és a klub is megérdemelné az NB I.-et. Megmondom őszintén, nem gondoltam, amikor Szegedre igazoltam, hogy ennyire megszeretem a várost és a klubot. Annyi szeretetet kaptam itt három év alatt, mintha tizenöt évet lettem volna itt. Nyilván voltak hullámvölgyek, de ilyen mindenhol van. A kezdés döcögős volt, de aztán jöttek a meccsek, az apróbb sikerek, a győzelmek. Volt olyan, hogy törött kézzel ültem a kispadon csak azért, hogy a csapattal legyek. Érzem a szeretetet, a tiszteletet, és annyi mindent kaptam, amire nem is számíthattam a társaktól, a klub alkalmazottaitól. Jó nekem Szegeden. 

– Negyedik lesz a csapat?

– Naná. Biztos vagyok abban, hogy megverjük a Nyíregyházát Kisvárdán.