Nagy László: holnap is felkel a nap - Sikeres pályafutás után vezetőként is szeretne nagyot alkotni

- Pihen, szabadságát tölti?

- Á, dehogy! Aktívak a napjaim, edzőnek tanulok, méghozzá Spanyolországban egy három hetes kurzuson veszek részt, így igazán pörgősek a napjaim. Ez az első évem, két év múlva mestervizsgázhatom.

- Nem lesz furcsa, hogy nem kell részt vennie az alapozáson?

- Erre még nem is gondoltam, mert amióta véget ért a szezon, nem volt egy kis pihenőm sem. Mozgásban, munkában vagyok, a kézilabda tölti ki az időmet. Biztos, hogy furcsa lesz, ha hivatalosan is elkezdődik a szezon, amikor a csapatok elkezdenek majd edzeni.

- Elég volt a játékból? Miért döntött úgy, hogy kész, vége?

- Sok volt, jelezte a szervezetem, a testem, hogy már nem bírja a terhelést. Komoly dolog élsportolónak lenni, hihetetlen mennyiségű edzésmunkát kell elvégezni, hogy mindig jól legyél, jól teljesítsél. Éreztem, hogy nekem ennyi elég volt. Szerettem volna nagyon szépen, BL-győzelemmel búcsúzni, sajnálom, hogy nem jött össze, jó lett volna így lezárni a pályafutást. A feleségemmel beszéltem meg először a döntésemet, amit elfogadott, és támogatott benne. Van egy mondás, amely szerint holnap is felkel a nap, szóval van élet a játék nélkül is. De szerencsére én maradhattam a sportág mellett, így jóval könnyebb volt végleg hátat fordítani a pályának.

A Barcelona játékosaként is többször játszott az újszegedi sportcsarnokban. A fotón az egyik legjobb barátjával, Iker Romeróval. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA

- Mit jelent Szeged az életében?

- Sokat! A családom itt él, igaz, sajnos keveset járunk már haza, inkább a szüleim jönnek hozzánk. Levente öcsém pedig Budapesten játszott, így vele most igazán sokat tudtam találkozni, végre nem volt közöttünk nagy távolság. Mindig is szoros volt a kapcsolatunk, nagyon jó testvérek voltunk.

- Furcsa volt 18 évesen, hogy egyik nap még a Kárász utcán sétált, másnap pedig már Barcelonában, a La Ramblán?

- Nagy váltás volt. Nem volt könnyű, nagyon fiatal voltam még ekkor. Szerencsére olyan közegbe kerültem, ami megkönnyítette az életem.

- Voltak benne buktatók?

- Minden sportoló életében vannal. A vereségek, a sikertelen szereplés mindenkit megvisel. Akadtak ilyenek az én életemben is, amit soha sem volt könnyű kezelni. Voltak nekem is mélypontjaim, de szerencsére győzelemből jóval többet adott az élet, amiért hálás vagyok.

Nagy László utolsó szegedi válogatottmeccsét Tunézia ellen játszotta egykori sikerei helyszínén.

FOTÓ: SCHMIDT ANDREA

- Kosárlabdázóként indult a pályafutása, gondolta volna akkor, hogy ilyen sikeres lesz?

- Nem hittem, csak álmodtam arról, hogy nagy győzelmeket arathatok. Büszke vagyok arra, hogy minden csapatban sikereket értem el, és természetesen büszke vagyok arra is, hogy Szegedről indultam, itt szereztem olyan alapokat, amitől jó játékossá váltam.

- Nem lesz furcsa kívülről nézni egy Szeged–Veszprém rangadót?

- Na, ez még nem jutott eszembe. Igazán különleges lesz, hogy ülve nézem majd a magyar derbit, már ha tudok majd ülni. Ismerve magam inkább végigállom majd a meccset, mert az izgalmakat én sem bírom egy helyben.

- Marad jövőre is a nagy csata a pályán a két csapat között?

- Biztos vagyok benne, mert a Szeged és a Veszprém is remekül erősített. Most már nekem is volt javaslatom, hogy kit szerződtessünk. Nagy meccsekre számítok, ez jellemezte az elmúlt éveket, amelyből a magyar kézilabda mindenképpen profitál.

Az utolsó magyar bajnokiján elbúcsúztak tőle. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

- Kislánya, Debora sportol?

- Már 12 éves, rendszeresen teniszezik és lovagol. A tanulás mellett fontos, hogy mozogjon, jó közösséghez tartozzon. Szerencsére szereti is sportot, így nekünk is jóval könnyebb vele.

- Jut majd idő a pihenésre?

- Nem sok, mert a hétvégén már kezdődik a nyári táborom, amit évek óta szervezek a gyerekeknek. Utána megyek még vissza Spanyolroszágba, ezután lesz négy napunk a feleségemmel, hogy kicsit pihenjünk. Debora már közölte, hogy ő inkább lovastáborba menne, így ő most kihagyja velünk a nyaralást. Utána kezdődik a munka, jön a csapatnak az első edzés, immár nélkülem, én kívülről figyelem az eseményeket.

_______________________________________________________________________________________________

VADKERTI ATTILA

– Egy középiskolába jártunk, valamint az ifi csapatban és diákolimpián is szerepeltünk együtt. Amikor az utolsó  bajnoki mérkőzésen nekem passzolta a labdát, az egy óriási fair play gesztus volt, ezt igazán akkor érezhette át,

amikor most befejezte a pályafutását.

LALUSKA BALÁZS

– Egy csapatban, egy poszton játszottunk, de Laci a példaképem volt. Sokat dolgozott azért, hogy sikeres legyen, példát mutatott nekem, nekünk, mindenkinek. Annak külön örülök, hogy szerepet vállalt a magyar  kézilabdában, mert nagy szükség lesz a tapaszalatára.

BUDAY DÁNIEL

– Kisgyerekként ismerkedtünk meg, így egészen másként figyeltem a pályafutását, ami fényes volt. Emlékszem arra, amikor édesapám beszélt az apukájával, hogy jöjjön kézilabdázni, hagyja a kosárlabdát. Milyen jól döntöttek, mert remek játékos lett belőle.