Végvári vitéznek érzi magát Hegedűs Endre zongoraművész

A Jóisten annak idején szeretetből és muzsikából szőtte őt össze – vallja magáról a hódmezővásárhelyi születésű Hegedűs Endre zongoraművész, aki legutóbb is telt ház fogadott a helyi művelődési központ több száz fős színháztermében. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógus nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját. A vásárhelyi hangverseny előtt lapunknak adott interjújában beszélt Isten és a zeneszerzők titkos üzenetéről, a szépség munkatársaként vállalt feladatáról, szellemi energiákról, előadó és közönsége közötti szimbiózisról. Ahogy arról is: zongora játékával miként éri el, hogy nyugton maradjanak a gyerekek, holott az alfa generáció tagjai szakemberek szerint is mindössze néhány percig tudnak egyetlen dologra összpontosítani. 

Megkettőzött erővel

– Kétségtelen, hogy a fejlődő gyereklélek a rosszra és a jóra egyformán fogékony, ezért fontos, hogy az utóbbival találkozzon gyakrabban. Öt-hat éves korukig igazán könnyű hatni rájuk az élet értékeivel, később, amikor már a digitális technológia bűvkörébe kerültek, megkettőzött erővel kell hozzájuk szólni. Azért, hogy ne szürküljön el a lelkük. Én a szépség munkatársa vagyok és megpróbálom azt a csodálatos kincset, amit az elmúlt évszázadok európai zenekultúrája ránk hagyományozott, átadni. A szép tiszta hangokra még az is képes felkapni a fejét, akit eltérítettek lélekörlő technológiák – hangsúlyozta Hegedűs Endre, aki ebben a feladatában végvári vitéznek érzi magát. Majd arról beszélt, feladata közvetíteni a zeneszerző legfontosabb szándékát, a dallamokba foglalt érzéseit, illetve azt a titkos üzenetet, amelyet hite szerint a mesterművek mélyére Isten helyezett. Az emberek pedig nagyon is fogékonyak erre. Feladatának is érzi, hogy az emberek figyelmét a szépség, a magasztos felé irányítsa.

Igénylik a lelki beavatást

A nemzetközi és a hazai hangversenyélet ismert szólistája szerint a Jóisten legszebb ajándéka a szeretet után a zene. Nem véletlen tehát, hogy a gyerekek, de a felnőttek is különösen hálásak a muzsika hangjáért.

– A közönség mindig megérzi, hogy teljes szívemmel játszom, ettől rögtön kialakul közöttünk egy láthatatlan kontaktus, egyfajta szimbiózis. A hallgatóság és a művész közötti, semmi máshoz nem hasonlítható szellemi energia egybe kovácsol mindannyiunkat. Mondjuk úgy, összeér az emberek lelke. Hát, nem így kellene élnünk? – mondta Hegedűs Endre. Úgy látja, akik hajlandóak az életükből rászánni egy-két órát egy komolyzenei koncertre, azok igénylik ezt a fajta beavatást. Olyasmit kapnak a hangversenyen, ami fontos a szívüknek és ezt az élményt magukkal vihetik kilépve az épületből. A mai világban ez különös kincs. 

Felcsillan a közönség tekintete

– Fellépés előtt mindig kérem a Jóistent: adja meg nekem, hogy szépen, hibátlanul, kifejezően, tisztán és mélyrehatóan zenéljek. Évszázadok távlatából is át tudjam adni mindazokat az érzéseket, amelyeket a zeneszerzők nekünk szántak. Ahány muzsikus, annyiféle lehető legjobb előadás létezik, mert minden művész egy kicsit másként érzi át a játszott darabot, más helyeken szenvedélyes, vagy éppen szelídebb. Ettől különleges és személyes, hiszen a zene mindent eltűr, ami őszinte vágyból és hevületből jön – hangsúlyozta.

Majd arról beszélgettünk, hogy világjáró körútjain mindig felcsillant a közönség tekintete, amikor magyar zeneszerző darabját ígéri. És bár a klasszikus zene kedvelőinek megvan a maga sztenderd repertoárja, Beethoven, Bach és Mozart népszerűségét semmi nem veszélyezteti. Mégis, a magyar zene hallatán valami különös hangulat tölti meg a termeket. 

– Olyasmi lehet a magyar zene, mint az ételben a fűszer. Fellelkesíti a közönséget, mert tudják, valami különlegeset és értékeset kapnak. Ezzel én gyakran élek is – hangsúlyozta.

Másként hallunk, másként érzünk

Az elmúlt évtizedekben, külföldi zenészek oktatásakor tapasztalta meg, hogy miközben például a távol-keleti zongoristák fantasztikus technikával játszanak, még sincs meg bennük az a kulturális háttér, az az elmúlt évszázadok során felhalmozódó kultúrkincs, amitől mi magyarok egyszerűen másként hallunk, másként érzünk, és így másként is zenélünk. 

– Akkor éreztem meg igazán, hogy a magyar muzsikusok szívében micsoda kincs rejtőzik. Ezt tovább adni pedig csak hatalmas türelemmel és odaadással lehetséges csak – hangsúlyozta.