Jubileumi seregszemle

3 órája

Szombaton megnyílik a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Szombaton nyílik az Alföldi Galériában a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat, a kortárs magyar képzőművészt egyik fontos seregszemléje. A jubileumi kiállításra 226 alkotó jelentkezett több mint félezer alkotással.

Tábori Szilvia

A Vásárhelyi Őszi Tárlat 1954-ben nyitotta meg először kapuit, akkor még a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Története hetven éve, a pandémia időszakát leszámítva, töretlen. A viszontagságos történelmi események, a társadalmi és művészeti átrendeződések ellenére is folytonos. A hagyományosan a második őszi hónap első hétvégéjén nyíló országos seregszemle ezúttal október 5-én, szombaton 12 órakor nyílik meg az Alföldi Galéria földszinti tereiben.

őszi tárlat, Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria
A 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat október 5-én, szombaton nyitja meg kapuit. Fotó: Török János

Szellősebb a Vásárhelyi Őszi Tárlat

Míg a korábbi években jóval kétszáz feletti mű szerepelt a tárlaton, tavalyi óta a Nátyi Róbert művészettörténész, kurátor vezette zsűri törekvése, hogy a műfajilag változatos kiállításon áttekinthetőbb legyen, jobban érvényesüljön az egyes alkotások autonómiája. Ehhez mérten idén 87 festményt, 34 grafikát, 33 plasztikát és négy egyéb kategóriájú művet mutatnak be. A szellős elrendezés sokat jelent a tárlatnak Nátyi Róbert szerint. Majd újságírói kérdésre, az október 2-ai sajtóbejáráson úgy fogalmazott: a legjellemzőbb stílusirányzatok, így a realista festészeti hagyományok továbbra is megjelennek a Vásárhelyi Őszi Tárlaton. Ahogy a nagy mesterek, a korábbi fődíjasok jelenléte is fontos.

Expresszív erejű munkák

A magyar festészetbe az elmúlt 7-8 évben bekerülő modern áramlatok pedig főként a frissen végzett alkotók révén jelenhetett meg itt. Tervük, hogy a továbbiakban még több fiatal, az élő magyar művészetet, egyúttal a Vásárhelyi Őszi Tárlatot is megújító alkotót invitáljanak az országos kiállításra. 

A megjelenő és idén kevésbé domináns stílusokról Nátyi Róbert úgy fogalmazott, a hiperrealista irányzat ezúttal is jelen van, bár a korábbiakhoz képest talán kevésbé hangsúlyosan. Láthatóan a líraibb megfogalmazás irányába léptek, hogy a könnyedséget, oldottságot bevigyék a munkáikba. A jubileumi seregszemlén a dinamikus festészet képviselői is megmutatkoznak ugyan, de jóval kevesebb az expresszív erejű munka.

Van még mit bepótolni

Erős a kiállítás grafikai mezőnye és plasztika anyagban is az ország vezető művészei mutatják be legújabb munkáikat. Ugyanakkor a kurátor úgy látja, a szobrászatban van még mit bepótolni. A következő években szeretnék, hogy a kiállításra még mélyebb merítésből válogathassanak, remélve, hogy a kiállítás szobrászati szekciója legalább annyira reprezentálja majd a kortárs magyar képzőművészeti törekvéseket, mint a festészeti.

Törekedtek arra, hogy olyan kialakítást hoztak létre, amely illeszkedik az Alföldi Galéria hangulatához, csakúgy mint a vásárhelyi őszi tárlatok tradíciójához. Ha utóbbival nem számolnának, a hagyomány akkor is betüremkedne a művészek és alkotások formájában. Az idei Vásárhelyi Őszi Tárlatot Európa számos kiállítóterében, sok országában szívesen fogadnák. Az idei díjazott művészek elismeréseiket a szombati ünnepélyes megnyitón vehetik át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában