Határon át, bográcsok körül

3 órája

Mórahalmi káposztakaland Topolyán – videóval

A zsűri magyar tagjai akasztották le a zsűrinek járó érmet és adták oda emlékbe a mórahalmi szakképző iskola diákjainak. Ők voltak a topolyai Szármafesztivál legfiatalabb résztvevői.

Arany T. János

A topolyai vásártéren idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Szármafesztivált, a vajdasági Topolya község legnagyobb és legkedveltebb gasztronómiai eseményét, amelyen rekordot döntve 155 versenyző csapat vett részt. A hazai résztvevők mellett a környező országokból – Magyarországról, Boszniából, Romániából, Horvátországból – érkeztek csapatok, és még portugál érdeklődők is ellátogattak az eseményre. Óriási érdeklődés övezte az eseményt; becslések szerint több mint tízezer látogató érkezett a fesztiválnak otthont adó vásártérre, köztük a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium csapata.

szármafesztivál, topolya, mórahalom
A zsűrinek járó emlékérmet kapták meg ajándékba a mórahalmi Tóth János szakképző iskola vajdasági diákjai a topolyai Szármafesztiválon. Fotó: Marton-Sáringer Kata/Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola

A Mórahalomról induló Pápai Péter szakoktató és Marton-Sáringer Katalin képzési igazgatóhelyettes reggele nem indult zökkenőmentesen: a nyitás előtt hosszú sor fogadta őket a röszkei határon. Ásotthalmon próbáltak szerencsét, de ott is hasonló volt a helyzet. Közben a vajdasági diákok már izgatottan várakoztak a fesztivál helyszínén, készülve életük első káposztás megmérettetésére.

Ez egy igazi népünnepély, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. A kilencedikeseink még csak most ismerkednek az ilyen eseményekkel. Klasszikus töltött káposztát készítettünk házi füstölt kolbásszal és füstölt nyúljával. A diákok már egy hete hangolódtak a főzésre, minden apró részletet gyakoroltunk 

– mondta Pápai. A diákok becsülettel helytálltak, és bár ezúttal még nem jutottak éremhez, a zsűri magyar tagjai elismerésül ajándékba adták nekik, mint legfiatalabb résztvevőknek a zsűritagoknak járó emlékmedált.

szármafesztivál, topolya, mórahalom
A mórahalmi Tóth János szakképző iskola vajdasági diákjai helyt álltak a topolyai Szármafesztiválon. Fotó: Marton-Sáringer Kata/Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola

További sikerek

Az iskola másik csapata ugyanezen Mórahalmon vett részt a  IX. Forralt bor főzőversenyen, ahol Lelkifröccs nevű italuk bronzérmes lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában