Időutazásra invitálnak

2 órája

„Kísértet járja be” a Kisszínházat – galériával

A világ első időgépe a Kisszínházban lép hamarosan működésbe. Bulgakov Iván, a rettentő komédiájának bemutatóját pénteken tartják.

Delmagyar.hu

A tér és az idő mellett sejthetően a néző szája is gyakran görbül majd – utóbbi borítékolhatóan fölfelé – a Szegedi Nemzeti Színház új évadának első bemutatóján. Bulgakov Iván, a rettentő komédiájának premierjét pénteken tartják, csütörtökön fotós próbán jártunk.

Iván a rettentő, Szegedi Nemzeti Színház, Gömöri Krisztián, kisszínház, Szeged
Múlt, jelen és jövő kuszálódik össze az Iván, a rettentő komédiában. Fotó: Török János

A Cserzy Mihály utcában lép majd működésbe a világ első időgépe, ráadásul igencsak szokatlan körülmények között. Mondhatni „kísértet járja be” a Kisszínházat. Az 1930-as évek Moszkvájának egy szűkös társbérletéből indul a kaland, ahol a falnak ténylegesen füle van, az egyik szomszéd pedig nem más, mint maga a nagy Sztálin dublőre. Egy olyan korban, ahol „szabad ország szabad fia azt teszi, amit szabad”. 

Szójátékból és helyzetkomikumból nem lesz hiány, ahogyan kalamajkából sem. Az időgép ugyanis egy véletlen folytán feltalálójának rigolyás házmesterét négyszáz évvel korábbra, Rettegett Iván cár idejébe röpíti vissza. Ugyanabban a pillanatban a cár az 1930-as évek Moszkvájában találja magát. A hab a tortán, hogy mindkét szereplőt a sokszoros Dömötör-díjas Gömöri Krisztián kelti életre.

Az izgalmak sora azonban mindezzel nem ér véget, ugyanis az időgép egy furcsa jövőbe is elröpíti utasait, amelyben már sehol egy vörös zászló, ellenben ellenforradalmárnak tűnő gyanús egyénből bőven akad. Munkásigazolványt érdemes a nézőknek magukkal vinniük, hogy elkerüljék a házsártos házfelügyelő haragját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában