Folytatódik a sorozat

2 órája

Bemutatták a makói múzeum évkönyvét

Miklós Péter, a Szegedi Tudományegyetem docense mutatta be szerdán a József Attila Múzeum 6. évkönyvét szerdán Makón.

Szabó Imre

A múzeumi évkönyvek sorozatát 2016-ban annak érdekében indították el, hogy egy helyen és írásban is megjelenjen az, mi minden történt az előző évben az intézményben. A kötetekben többnyire helytörténeti, néprajzi és irodalmi tanulmányokat olvashatnak az érdeklődők. Ez most is így van.

múzeumi évkönyv, makó, könyvtár, borító

Szikszai Zsuzsannától, a Makói József Attila Múzeum igazgatójától a jó 300 oldalas kiadványról megtudtuk, három nagy fejezetre bontható. Az első a múlt év legnagyobb attrakciójának, a József Attila-kiállításnak a történetét meséli el, illetve az emléktábla-avatás apropóján Tóth Ferenc néhai múzeumigazgatóról emlékezik meg volt kollégájának, barátjának, Zombori Istvánnak a beszéde alapján. A másik kettő két konferencia anyagából állt össze. Az egyik az, amit Eperjessy Kálmán, József Attila osztályfőnöke emlékére rendeztek, a másik pedig a 9. néprajzi konferencia volt.

A kötet szerzői nagyrészt a múzeum munkatársai, illetve a konferenciák előadói. Címlapján a múzeum homlokzatát ékesítő, nemrégiben felújított pannó látható – ez a helyi református ótemető egykori kopjafáit idézik meg. A könyvbemutatót a múzeummal közös intézményként működő József Attila Könyvtárban tartották.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában