Külső és belső tájakon jártak a 34. Plein Air alkotói

Kettő- és négy, csupasz és szőrös, még növésben lévő apróbb, vagy már éppen hogy évtizedeket élt, ám feltűnően csinos, netán sétával edzett, vagy éppen huncut festékpöttyös nadrágba bújtatott lábakon érkeztek sorra a művészetkedvelők a csongrádi Városi Galériába július 27-én, pénteken este. Néhányuk nyakában egy-egy madzagra felfűzött, formailag pirospaprikára emlékeztető medál, egyértelmű összetartozásuk jelenként. A 34. Plein Air Nemzetközi Alkotótelep csongrádi zárókiállítás jártunk.

Impulzív, friss gesztusok

Megragadott pillanatok, a gyors alkotás dinamikája, öröme és olykor bánata, drámaisága köszön vissza az alkotásokon az augusztus 31-ig látogatható tárlatot megnyitó Képiró Ágnes művészettörténész, a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa szerint. Mint a megnyitóbeszédében elmondta, hihetetlen impulzív, friss gesztusokkal teli műveket láthatunk a Városi Galéria napfényes tereiben. Az alkotások mögötti gondolatiságban pedig felsejlik a természet energiáiból merítkezés és a természetért való aggódó attitűd. 

– hangsúlyozta.

Műteremből kiszabadított művészet

A plein air művészet a 19. század második felében Franciaországból indult. Majd hihetetlen gyorsasággal terjedt szerte Európában olyan művészeti magatartásként, amely lényegében a szabadban, szabad levegőn alkotást jelenti. – Külső környezetben a változó fény-árnyék, a színreflexiók, megannyi időjárási jelenség, ahogy a múló idő is egészen más attitűdöt kívánt az évszázadokon át műteremhez szokott alkotóktól. A plein air gyors munkára késztette a tájképfestőt, akinek figyelmét frissen tartotta a látvány változása, izgalmas izzása – fogalmazta meg Képiró Ágnes. 

Napjainkban számos olyan nyári alkotótelep vagy szimpózium szerveződik, amely azon túl, hogy idomul a helyszín épített környezetéhez és kulturális hagyományaihoz, maga a táji környezet, a természet energiái ugyancsak hívogatják az alkotót. A művészettörténész szerint Csongrád is ilyen hely.

Inspiráció kívülről és belülről

A Csongrádi Alkotóház és Művésztelep idén két júliusi héten át adott otthont a város kiemelkedő művészeti eseményének. A nagymúltú alkotótelepet képző- és iparművészetet tanuló közép- és főiskolás fiatalok és tanáraik hívták életre. A város támogatásával 1975-ben alakult meg az alkotótábor, amely az Öregszőlőkben kapott helyet. 

Fő szervezője a kezdetektől Aranyi Sándor festőművész. Rajta keresztül a telep szakmai arculat formálásába évtizedekkel ezelőtt a szegedi SZÖG-Art Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Művészeti Intézet Rajz- Művészettörténet Tanszéke is bekapcsolódott. 

A művésztelep célja, hogy az inspiráló természeti és kulturálisan is sokszínű alkotókörnyezet, technikai és műfaji szempontból is különleges műalkotások létrejöttét segítse elő. Erősödjenek a művészek, a tanítványok és a mesterek közötti, emberi és szakmai kapcsolatok. Zömében magyar alkotók dolgoztak a kéthetes művésztelepen, de érkeztek Romániából, Litvániából, Argentínából és Németországból is alkotók. Közös munkájuk csúcspontja a július 27-én megnyílt zárókiállítás.  

Szabadon szárnyaló fantáziával

– Tizenhat országból kétszáznál többen látogattak el eddig a művésztelepre, ki többször, ki egyetlen alkalommal. Ám ketten is vannak, akik a kezdetektől kitartanak mellettünk – nyilatkozta lapunknak Aranyi Sándor festőművész, kiállító és egyúttal a program szervezője. Mint mondta: kevés a csongrádihoz hasonló alkotótelep létezik, amely a képzőművészet valamennyi ágának megfelel; itt van bronzöntő- és szobrász műhely, festő-, illetve grafikai műterem. Az alkotások metszéspontja pedig egyértelműen Csongrád szeretete. Ugyanakkor esetükben a plein air nem csupán annyit jelent, hogy klasszikus értelemben csakis a szabadban dolgoznak.

– Látható, ahogyan a művészek a valóságból táplálkoznak, a Csongrádon megélt jelenetekből, a természeti környezetből merítenek ihletet, szabadon szárnyaló fantáziával – tette hozzá Aranyi Sándor. Erről Képiró Ágnes úgy fogalmazott megnyitójában: örömteli látni és érezni, ahogy napjainkra a plein air már nemcsak a festők sajátja, hanem valamennyi képzőművészeti ágé. Már nemcsak szabadban alkotást, hanem szabadon alkotást is jelent, ugyanakkor a tájjal továbbra is szoros szimbiózisban, a táj által inspirálódva.

Körforgás és összetartozás

Képiró Ágnes művészettörténész szerint a természet és annak mesteri átfogalmazása, a táj egy-egy meghatározó részletének lenyomata mutatkozik meg Ágoston Lóránd, Bíró Ildikó, Csák László, Démuth Réka, Dudás Sándor, Lous Stuijfzand kiállított művein. A nyári intenzív, telített reflex színek játéka, mozgalmassága érhető tetten Lóránt János Demeter, Miguel Epes, Siska Szabó Hajnalka és Claudio Adrian Toma művein. 

Áramló gesztusok és érzelmekkel teli egyéni kifejezésmódok figyelhetők meg Aranyi Sándor, Árnyas Koppány, Maria Balea, Balla Attila és Alexandru Jakabházi alkotásain. Egészen izgalmas anyaghasználatot és eljárásokat, természeti és talált tárgyak felhasználásainak sokféleségét mutatják be Korina Gubik, Vaida Kunigeyte és Marosi Kata kiállított művei, csakúgy, mint mérsékelt strukturáltságukban Sztanó Zsuzsanna, Laczkó Andrea és Volker Steinbacher képei. 

– hangsúlyozta.

Ágoston Lóránt és Csák László szuggesztív zenei produkciója, a közös örömzenélés és köszöntők után egymás mellé sorakoztak az alkotók, nyakukban az egyikük, Beyer Vogel által fából faragott, pirospaprikát formázó medállal. Végérvényes összetartozásuk jeleként.