Félezer alkotást zsűriztek két napig

2024.07.25. 17:26

Jön a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat – Műalkotásokba csempészett 21. század

Kifejezetten erős anyagnak érzi a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlatra beadott alkotások összességét Nátyi Róbert művészettörténész, zsűrielnök. Új fiatal hangok, visszatérő mesterek, megannyi stílus várható októberben. Két napig zsűrizték a félezernél több művet.

Tábori Szilvia

Két napig zsűrizték a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlatra szánt műalkotásokat az Alföldi Galériában. Fotó: Tábori Szilvia

Idén is szigorú és következetes válogatást, a korábbiakhoz képest jóval kevesebb alkotást terveztek a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlatra, holott most is félezer feletti volt a beadott darabszám. Az öttagú zsűri két napon át értékelte a vásárhelyi Alföldi Galéria termeiben egyelőre találomra elhelyezett táblaképeket, szobrokat és egyéb alkotásokat. A második nap végére kiderült, tudták-e tartani magukat az elképzelésekhez.

Újfajta fogyasztói szokások

Kifejezetten sok fiatal reagált a Vásárhelyi Őszi Tárlat szervezőinek felhívására Nátyi Róbert zsűrielnök szerint, miközben évekig, akár évtizedekig távol maradó nagy mesterek újfent megjelentek. Az eddigiekhez hasonlóan ezúttal is sokféle stílus megjelenik, viszont a fiatalok új értelmezésekkel, megoldásokkal frissítik az összképet. Alkotásaikat a figurativitás, mögöttes történetek, nyersebb színhasználat jellemzi, illetve részint a digitális világból beszüremlő képi megoldások, koncepciók.

– Ne felejtsük el, hogy a fiatal generáció képfogyasztása, akár alkotókról, akár a közönségről beszélünk, már egészen más. A művészetkedvelők évszázadokig a műalkotás egyediségében különlegességében gondolkodtak, mára megváltozott az alkotói anyaghasználat, a fiatalok gondolkodásának középpontjában más dolgok vannak. És ezzel becsempészik a 21. századi valóságot a képekbe – hangsúlyozta Nátyi Róbert.  

Szigorú válogatási el

A jubileumi kiállításra 226 alkotó jelentkezett 312 festménnyel, 126 grafikával, 70 plasztikával és 15 egyéb műfaji kategóriába tartozó munkával. A művészettörténészekből és a hazai képzőművészeti élet elismert alkotóiból álló zsűri ezekből választotta ki a bemutatandó alkotásokat. Nem sokkal azután, hogy még csak a teljes anyag egyharmadát tekintette át a szakmai testület, Nátyi Róbert lapunknak úgy nyilatkozott: miután a tavalyi szellősebb elrendezés kifejezetten jót tett a kiállításnak, idén is úgy láttak neki a munkának szerda reggel, hogy a korábbi kétszáz felettihez képest jóval kevesebb műalkotást válogatnak be. A szakértő álláspontja szerint ahogyan a beszédünkben vagy a zenében, úgy egy kiállításon is kellenek a szünetek, a csend, a fehér fal, hogy csak utána érkezzen a következő műalkotás. Ezt pedig szigorú és következetes válogatással érhetik el.  

A döntő szakmai testület

A hetvenedik tárlat anyagát válogató és a díjakról döntő szakmai testület vezetője, egyben a tárlat kurátora Nátyi Róbert művészettörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja, a szegedi REÖK Regionális Összművészeti Központ vezető kurátora. A grémium munkájában a Magyar Művészeti Akadémia képviseletében Elekes Károly Munkácsy-díjas képzőművész, akadémikus, BOLDI Kossuth-díjas és Tornyai plakettes szobrászművész, Lenkey-Tóth Péter festőművész, a legutóbbi Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjas alkotója, az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Karának egyetemi docense, valamint Ibos Éva művészettörténész, a Tornyai János Múzeum főmuzeológusa vett részt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában