2024.01.15. 19:30
Ellentétek nem léteznének egymás nélkül Ráfi Dénes szerint
Amikor Ráfi Dénes fényképezőgépet ragad, lelki objektívjén keresztül szemléli a világ, vagy a közvetlen környezete jelenségeit, legyen az megfogható, vagy megfoghatatlan. A fotóiból nyílt legutóbbi tárlat a városi könyvtárban egy látszólagos ellentétről bizonyítja, hogy derű és szomorúság nincs is messze egymástól.
A Horváth Mihály Gimnázium magyar-német-filozófia szakos tanárától évtizedek óta szinte elválaszthatatlan a fényképezőgép, aminek közvetítésével filozofál a képein.
Korábban például Virágnyelven címmel virágokat ábrázoló színes és fekete-fehér képein adta át gondolatait a keletkezésről, a szerelemről és az elmúlásról, mindarról, amit a virágok közvetítenek.
Legújabb önálló tárlata az előzőekhez hasonlóan az Együtt Szentesért Egyesület támogatásával kerül a közönség elé a városi könyvtárban, Szamosköziné Kispál Gabriella, az SZTE mezőgazdasági karának adjunktusa ajánlotta a szép számú jelenlévő figyelmébe. Ezúttal Elégia és derű címmel azon elmélkedik a fotós, hogy az ellentétek egymást feltételezik, nem is léteznének egymás nélkül. – Az elégia inkább a bánatot, a derű a vidámságot juttatja eszünkbe. Valójában félúton találkoznak – fogalmazta meg Ráfi Dénes. Erre a kettősségre az irodalomból hozott példákat, Berzsenyi a Közelítő tél vagy a Levéltöredék barátnémhoz című költeményeit.
Számomra a fényképezés legtöbbször nem a pillanat megállítása, hanem éppen az örökkévaló felfedezése a láthatóban. Nem egy kiragadott kocka egy mozgófilmből, hanem ikon, meditáció, ima. Látni tanulok – ezt a Rilke idézetet minden kiállításomra mottómnak választom
– magyarázta a fotós. Bevallottan azok a képek érdeklik, amelyeken a csend lélegzik, vagyis „lélekzik”.
Utólag tűnt fel neki, hogy az „innen és túl” közti határ az első, a saját elvárásai alapján már képnek nevezhető, 1996-ban, Kalotaszentkirályon készült Ikon című alkotása óta jelen van munkáin. – Azon a képen az árnyékommal mutatok egy sírkövön megfaragott Napra, az öröklét egyik szimbólumára. Egy másikon, a Kháron ladikja című képen a téli Tiszán kikötött ladik indul el rázoomolással a túlparti fák felé egy fényösvényen. A Hívás című képen a résnyire nyitva hagyott ajtón áramlik be a fény. Évek óta fényképezek lehullott leveleket a Tisza vize és a part találkozásánál, sőt a Szindbád című fényképemen kiúszik a levél a képből, miközben a parti homok mintája a tenyér életvonalát juttatja eszembe, ahogyan Huszárik Zoltán filmjében Szindbád lüktető tenyerét látjuk utoljára – fejtette ki a fotós a kiállított képeiről.
Minden képével a világ mélységes gazdagságát, szépségét szeretné megmutatni.
– A lehullott levél épp olyan szép, mint a sugárzó, lobogó pipacs, a „napba öltözött” pitypang, a lila megszámlálhatatlan árnyalatában pompázó írisz. A Tiffany című képen mindez együtt alkotja a világot számomra
–összegezte Ráfi Dénes. Kiállítása február 1-ig tekinthető meg.
