Egy életre meatározó lehet az alkotás örömegh

2023.06.22. 15:40

Agyagba gyúrtak álmokat a gyerekek Vásárhelyen

A szép- és formaérzék, a finommotorikus képességek is fejlődnek agyagozás közben. Piti Julianna keramikus nyári táborában egy születésétől fogva vak kerámiakészítő és férje vendégeskedett. 

Tábori Szilvia

Amikor vágyakból, érzelmekből, agyagból a saját kezünkkel valamit gyúrhatunk, az valódi gyönyörűség. Ezt magyarázta Kovács Maja Kamilla, a vásárhelyi művelődési központ nyárindító agyagműves táborának egyik résztvevője. A szegedi iskolás szerint ez a foglalkozás éppen azért van, hogy a gyerekek megismerkedjenek egymással és megvalósítsák az álmaikat.
 Kíváncsi útkeresés 

A tábor vezetője, Piti Julianna keramikus szerint a tehetséges gyerekek tudása gazdagodik, másoknál a szépérzék, a kézügyesség fejlődik. A szakember szerint nem is feltétlen cél, hogy mindenkiből fazekas legyen. Az olyan hosszú távú hatásokat említi, mint az alkotás öröme nyomán megszülető magabiztosság vagy például a koncentrált munkával formálódó tudatosság. De ott a formaérzék, az önkifejezés iránti fokozódó vágy, az útkeresést támogató kíváncsiság. De már az is bőven elegendő, ha az agyagozással, az alkotással eltöltött egy hét hatása később olyan esztétikai igényekben mutatkozik meg, mint az otthon, az élt tér szépítése. Az agyagozás közben megélt őszinte öröm is formálhatja a gyerekek személyiségét. A foglalkozásokon fejlődnek a finommotorikus képességek is. A keramikus véleménye szerint mindenképp történik valami varázslatos. 

Türelem és akaraterő

A gyerekek számára is példaértékű lehet az a türelem, kitartás és akaraterő, amellyel a születésétől fogva vakként élő Bite Renáta készíti kerámiáit. A szegedi hölgy és az őt a szakmai munkájában is segítő férje, Károly vendégeskedett az agyagműves táborban. Mint azt lapunknak Renáta elmesélte: évekkel korábban egy rehabilitációs központban ismerkedett meg az agyagozással, és szinte egyből sikerélménye volt. Élvezi a koncentrált munkát, hogy kellő figyelemmel és technikai tudással látása nélkül, a két kezével is értéket teremthet. Ez az ő megvalósult álma; 2017 óta már férjével közösen készítenek különböző formákat, amelyeket vásárokban értékesítenek. 
 100 kilométert autóznak

Naponta majdnem 100 kilométert utazik Hajdú Iván, hogy részt vehessen Piti Julianna egy hetes agyagműves nyári táborában. Nagypapája hozza-viszi Mezőhegyesről a fiatal fiút, akinek lelkesedése határtalan. Szerdán éppen a bogyósnak nevezett technikával bíbelődnek a művelődési központ egyik termében, ahol a polcokon már ott sorakoznak az előzőleg készített tárgyak. A saját alkotásokat a tábor végén mindenki magával viheti. 

Szeptembertől folytatódik az agyagozás: Piti Julianna hagyományos agyagozó szakköre mindig várja az új csatlakozókat. Hetente kétszer gyűlnek össze ugyancsak a művelődési központban. A korosztály változatos, de mindenki egyéni karaktere, készségei szerint haladhat. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában