2023.05.27. 08:20
Nagy bajt hoz a fejére, aki hétvégén szidja a szelet
Pünkösd szombaton az asszonyok hajnalban harmatot szedtek a határban, a boszorkányvíznek mágikus erőt tulajdonítottak. Vasárnap bodzaágakkal díszítették a házakat, és a néphagyomány szerint tilos volt az ünnep ideje alatt szidni a szelet. A leányok a pünkösdölés során házról házra jártak, Szatymazon kenyeret égettek. Pünkösdhétfőn pedig Pálosszentkútra jártak lélekmustrát tartani.
Kulik Melinda elmondta, hajdanán csak azok a lányok mehettek férjhez, akik tudtak csigatésztát csinálni. Ennek eszköz a csigakészítő borda volt. Fotó: Török János
A húsvéttól pünkösdig tartó időszakot zöldfarsangnak nevezték a néphagyományban – mondta el lapunknak Kulik Melinda muzeológus, az alsóvárosi Napsugaras Tájház munkatársa, akinek segítségével csokorba gyűjtöttük a pünkösd ünnepéhez kapcsolódó környékbeli népszokásokat.
Az időjárással kapcsolatos hiedelem volt, hogy a pünkösdi szép idő jó bortermést eredményez, ám az eső nem tesz jót a termésnek.
Ösztönző romantika
A zöldfarsang a lakodalmak , bálok ideje volt. A hagyomány szerint a lányok csak akkor mehettek férjhez, ha képesek voltak csigatésztát készíteni.
A lakodalom előtt egy-két nappal összeültek az asszonyok csigát csinálni egy háznál. Voltak, akik csak gyúrták a tésztát, mások nagyon vékonyra, szinte átlátszóra nyújtották, és voltak, akik a szoba közepén ültek, rengeteget beszéltek, és közben a csigacsináló bordán sodorták csigává. Sőt, ha azt akarták, hogy egy lány szorgos legyen, előfordult, hogy már jegyajándékba is csigakészítő bordát kapott vőlegényétől
– mondta el Kulik Melinda.
Harmattal a rontás ellen
A pünkösd ünnepe már szombaton elkezdődött, mégpedig hajnalban harmatszedéssel.
Az asszonyok a határban egy lepedőt húztak, azzal gyűjtötték össze a hajnali harmatot. Hazaérvén kicsavarták a lepedőt, az összegyűjtött vizet boszorkányvíznek nevezték, és mágikus erőt tulajdonítottak neki
– részletezte a muzeológus. Boszorkányvízzel itatták például a betegeket, de a kenyértésztába is beletették a sütés előtt. Szemmel verés esetén ezzel a vízzel mosták le a megátkozott szemét, hogy a rontást leszedjék róla.
Pünkösd szombatján a víznek más szempontból is jelentős szerepe volt. Ilyenkor ugyanis mindenkinek meg kellett fürdenie este. A vízbe pünkösdi rózsát tettek, hogy szép pirosak legyenek. Pirosság alatt az egészséget értették
– mondta el Kulik Melinda.
Szokás volt még aznap a lányok körében a szótlan fürdés a Tiszában, hogy semmiféle rontás ne érhesse őket. Ha pedig szép hosszú hajat akartak, fűzfa alatt kellett megfésülködniük.
A Szentlélek szele
Pünkösd vasárnap Szegeden és környékén – Tápé kivételével – szokás volt a házak feldíszítése. A kapukra, a kerítésre, az ablakokra zöld bodzaágakat tettek, azok közé virágokat helyeztek, sok helyen pünkösdi rózsából koszorút is készítettek dísznek.
Pünkösdkor már a tavaszt, az újjászületés örömét élték át. Amikor véget ért az ünnep, az ágakat összegyűjtötték, és azoknak bajelhárító szerepet tulajdonítottak. Például feltették a mestergerendára, hogy megóvja a házat a villámcsapástól. Hagyomány volt továbbá, hogy ha valaki szélütést vagy gutaütést kapott, akkor ezeket a bodzaágakat füstölték, és a füstöt a betegre irányították, hogy meggyógyuljon
– mesélte Kulik Melinda.
Fontos hiedelem volt ugyanis, hogy ha valaki pünkösdkor szidja a szelet, akkor gutaütést kap.
Pünkösdkor ugyanis a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. Azt tartották, hogy a pünkösdi szél a Szentlélektől származik, ő fújja ki, éppen ezért volt tilos szidni
– magyarázta a muzeológus.
Másik jellemző babona volt, hogy aki pünkösdkor születik, egész életében szerencsés lesz.
Házról hára jártak a leányok
A szatymazi asszonyok körében szokás volt pünkösdkor a kenyérégetés. A hamut összegyűjtötték, és kivitték a szántásba, ahol elszórták, hogy minél bőségesebb gabonatermés legyen.
Szegeden hagyomány volt továbbá a pünkösdölés, amelyet legtovább Tápén őriztek. Összegyűlt féltucatnyi 7-12 év közötti leány, akik házról házra jártak, énekeltek, verseket mondtak, áldást kértek a ház népére, akik aprópénzzel vagy étellel viszonozták a gyerekek kedvességét.
A legutolsó kislány volt a királyné, esetleg koronaszerűség vagy virágkoszorú volt a fején, de nem volt annyira jelentős a szerepe, mint a Dunántúlon
– részletezte a muzeológus.
A pünkösdölés hasonló változata ugyanis a pünkösdi királyné járás, de ez az Alföldön nem volt jellemző, csak a Dunántúlon.
Ott általában négy lány járt házról házra, a legkisebb volt a királyné, elé egy fehér lepedőt vagy kendőt húztak mintegy baldachinszerűen. Amikor egy-egy házhoz értek, ezt a kislányt emelgették, miközben például azt mondták, hogy akkora búzája legyen a ház népének, mint amekkora a pünkösdi királyné
– magyarázta Kulik Melinda.
Szintén nem volt jellemző Szegedre, csak hazánk egyéb tájegységeire a pünkösdi király választás, amikor a legényeknek különféle próbákon kellett átesniük, és a legügyesebb egy évig viselhette a pünkösdi király címet. Ingyen ihatott a kocsmában, vigyáztak a jószágára, nélküle lakodalom nem zajlott. Szintén nem volt jellemző Szegedre, ám hazánk sok más térségében tartották pünkösdkor a májusfa kitáncoltatását. A május 1-jén feldíszített fáról körtáncokkal, énekekkel kísérve vették le a díszeket.
Lélekpróba a szent kútban
Pünkösd hétfőn a szatymazi asszonyok levették a tehenekről a kötelet, és megforgatták a mezsgyében, azaz a határban, két szántó közötti részen. Azért, hogy a tehén teje ne apadjon el.
Emellett pünkösd hétfőn szokás volt még lélekmustrát tartani, mégpedig Pálosszentkúton.
Úgy tartották, hogy ha elmegy Pálosszentkútra, akinek a lelke tiszta, és belenéz a szent kút vizébe, meglátja a tükörképét a vízben
– mondta el Kulik Melinda.
