Bán Sándor nevét viseli a zongoraverseny

2022.11.23. 08:20

Egyetlen ifjú versenyző sem tér majd haza üres kézzel Mórahalomról

Nagyszabású zongoraversenyre készülnek a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskolában. A környék 12 iskolájának több mint hetven zongorista növendéke méreti meg magát pénteken.

Koós Kata

Farkas Jácinta hangsúlyozta, a verseny mottója az, hogy amikor a gyerekek játszanak, a szeretetüket adják a közönségnek. Fotó: Gémes Sándor

Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg november 25-én az I. Bán Sándor Zongoraversenyt a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola a Mórahalmi Fúvószenéért Egyesülettel karöltve, Mórahalom önkormányzata és az Aranyszöm Rendezvényház támogatásával. Farkas Jácinta zongoratanárnő, a verseny főszervezője lapunknak elmondta, mindenekelőtt a hiánypótlás ösztönözte a szervezőket. 

– Ez egy bemutatkozási lehetőség a gyerekeknek. Sok zenei versenyen vettem már részt a növendékeimmel, és ezeken a versenyeken rendszerint nagyon tehetséges gyerekek indulnak. Szerettünk volna egy olyan versenyt, ahol az átlagos óraszámban tanuló, de ügyes diákok is megmutathatják tudásukat – mondta Farkas Jácinta. 

Átlagosan ugyanis heti kétszer fél órában tanulnak a kisdiákok hangszeren játszani. 

– Sokan vannak, akik edzések, egyéb szakkörök mellett járnak zeneórára. Ez különbözik a többi különórától, mert míg egy edzés másfél óra után teljesen véget ér, addig a zongoraóra után nem teheti félre a hangszert a gyerek, hiszen fontos része a fejlődésének az otthoni gyakorlás. Óriási motivációt jelent, ha egy konkrét cél van a gyerek szeme előtt gyakorlás közben. Ezt a versenyt ilyen céllal indítottuk – fejtette ki a zongoratanárnő. 

A verseny hírét lelkesen fogadták a környékbeli diákok és pedagógusaik, 12 iskola 76 zongoristája jelentkezett. Négy korcsoportban zajlik a bemutatkozás, mindegyik egy-egy zeneszerző nevét kapta. A Papp Lajos kategóriában 3. osztályos korig versengenek a legkisebbek, a Bartók Béla korcsoportban a 4-5. osztályosok, Mozart kategóriában a 6-7. osztályosok, a Bach korcsoportban pedig a 8. osztályosok és a középiskolások méretik majd meg magukat. A szervezők javasolták a zenetanároknak, hogy a korcsoportok névadóinak műveiből válasszanak darabot a versenyzők. 

Farkas Jácinta hangsúlyozta, a verseny mottója az, hogy amikor a gyerekek játszanak, a szeretetüket adják a közönségnek. Az egész megmérettetés ennek szellemében zajlik majd, minden versenyzőt személyre szólóan értékelnek, és senki nem tér haza üres kézzel. 

A versenyt Bán Sándor zongoraművész és -tanárról nevezték el, aki meghatározó egyénisége volt Szeged koncertéletének. 1947-től több mint ötven éven át, 81 éves koráig tanított a Szegedi Állami Zenekonzervatóriumban és utódintézményeiben. 

– Nagyon szerény, nyugodt és káprázatos tudású ember volt. Rengeteg zongoratanárt nevelt ki, akik szeretettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek rá. Úgy gondoltuk, hogy életszemléletét fontos átadni a gyerekeknek. Vaksága ellenére teljes és értékteremtő életet tudott élni, nem az elkeseredettség határozta meg mindennapjait, hanem kiteljesítette önmagát, az emberek jobb megismerésére használta vakságát. Kitartása, tudása, figyelmes személyisége egyaránt követendő példa lehet a gyerekek számára – mondta Farkas Jácinta.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában