Király Gábor az Őszi Tárlat fődíjasa

A 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjasától három alkotás látható az Alföldi Galériában, ki-ki eldöntheti, miként értelmezi az 1979-es születésű művész sajátos látásmódját. Király Gábor képeire szánt idő meghálálja magát, lehetőséget ad arra, hogy felszínes „ítéletekhez” szokott világunkban magunk lökjük tovább az első benyomás mentén lezárulni akaró gondolatokat. A konyha, Az első fagy és a Makrélák reggelire december 4-ig várakoznak a galéria falain. 

Arcvesztettként a tömegben

– Az 1979-es születésű alkotó sajátos technikával és formanyelvvel az emberi alak, a humánum külső és belső eltorzulásának, alakváltozásának a fázisait örökíti meg. Különös alkotói világot hozott létre már fiatalon; az emberség és embertelenség, arcvesztés, tömegessé válás problematikáját körbejárva – mondta lapunknak korábban Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója. Kiemelte: Király Gábor újító szellemiségével a magyar képzőművészeti színtér egyedi színfoltja. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok visszatérő, többször díjazott, idén a rangos Tornyai-plakettel elismert művésze. 

Ez igazán én vagyok

Részben napi történésekre reflektál képein, emlékképeiből táplálkozik festészete, ám sosem tudatosan választ témát. Inkább sejteti, mintsem illusztrálja környezete történéseit, egy előre meghatározott témával viszont pont az ellenkezőjét érné el.

– Saját magamnak sem biztos, hogy mi lesz a festményen. Félrevezető lehet még az a kijelentés is, hogy vannak témáim, mert igazság szerint teljesen kiürült fejjel ülök a vászonhoz, vagy fatáblákhoz, próbálok nem gondolkodni közben és pusztán az motivál, hogy jó csinálni, amit csinálok. Alkotás közben formálódik a mű – mondta lapunknak Király Gábor festőművész. Hozzátéve: fontos, hogy a festészet számára egy szerelem, egy olyan mindennapi tevékenység, amit jókedvvel és szeretettel művel. – Ez igazán én vagyok – mondta. 

Jókedv a gombolyagtól

– Annyiféle helyzetből táplálkoznak a képeim, hogy nehéz egyetlen meghatározással jellemezni – mondta. Sajátos alkotói folyamatáról úgy fogalmazott: akár húsz-harmincszor is átfesti egy-egy készülő alkotását, még a felhasznált vizet is meghagyja, hogy azzal locsolva hozzon létre spontán dolgokat. 

– Ez felszabadító érzés, megóvja az embert attól, hogy elmerüljön saját modorosságában. Az esetlegesség jó játékra hívja az embert, és addig izgalmas, amíg a festészetre nagy örömként tekint – tette hozzá. Műve csak akkor kész, ha tetszik. Erről úgy fogalmazott: tartalmilag és esztétikailag egy olyan gombolyaggá áll össze az alkotás, amitől jó kedve támad az embernek. Létrejön egy olyan külön világ, amelyre ő maga is rácsodálkozik. És akkor talán feldereng egy korábbi történés.