Békés és Csongrád-Csanád megyében is oktatja a néptáncot Patyi Zoltán

A népzenében és a néptáncban pont az a jó, hogy olyan, mint a madárdal. Az ember meghallja, tetszik neki, de már el is szállt – vallja ezt Patyi Zoltán szegedi koreográfus, néptáncos és népzenész, akit a közelmúltban Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjjal ismert el a Miniszterelnökség. A szakember a több évtizedes néptáncoktatói és koreográfusi munkájával, valamint a román nemzetiség néphagyományainak megőrzése érdekében tett erőfeszítéseiével érdemelte ki az elismerést.

Gyerekkora óta jelen van az életében a népzene, amely ma már a hobbiját és a megélhetését jelenti. Országosan ismert és elismert szakember lett, miközben az országhatáron túlra is elvitte a magyar népzenét és a néptáncot, legutóbb június végén Dél-Amerikában, Uruguayban oktatta a táncot.

1977-ben kezdtem táncolni Gyulán. Nem a szüleim hatására tettem ezt, hanem érzelmileg fontosnak tartottam, hogy ezzel foglalkozzak. Gimnazistaként is saját indíttatásból mentem Erdélybe, ami akkoriban egyáltalán nem volt egyszerű, de híres emberekkel ismerkedtem meg és már ennyi idősen megtapasztalhattam, hogy milyen a népzenegyűjtés. Majd a hangszerekkel is megismerkedtem, 1983-tól pedig már oktattam is a táncot. Nagyon sokat kaptam a néptánctól és a népzenétől, rengeteg barátot és ismerőst, bejártam a világot, sőt, a magánéletben is meghatározó, hiszen 1977-ben az első táncos párom a feleségem volt, akkor nyilván még nem tudtuk, hogy mi lesz ebből – részletezte.

Szavak nélkül megragadni

Patyi Zoltán ma vezetője annak a Körös Táncegyüttesnek, amelyben táncolni kezdett, és amely már 72 éve működik Békés megyében. Emellett művészeti vezetője a szegedi Borica-Bálint Sándor Táncegyüttesnek, rendezvényszervezője az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak, valamint a méhkeréki Nyisztor György Hagyományőrző Táncegyüttest is irányítja.

Három dolog volt gyerekkoromban: a rockzene, a foci és a néptánc. Mindhárom része az életemnek ma is, de az utóbbiból élek. A mai világban azonban produktív valami lett a népzene és a néptánc, sokan a színpadon élik meg, olyan lett, mint a sport. A művészeti iskolákban rengetegen foglalkoznak ezzel, mely által produkciók születnek, de ezeknek már semmi köze ahhoz, aminek a végét mi még el tudtuk csípni fiatalon a 70'-es, 80'-as években, akkor még nem azért énekeltek és táncoltak, hogy azt valaki más nézze, hanem a mindennapok része volt. Azt szeretem igazán a népzenében, hogy azzal érzelmeket tudunk kiváltani az emberekből, elindítunk bennük valamit. Ha ez sikerült, akkor nekem az már épp elég – emelte ki a szakember, aki Kalotaszeg zenéjét kedveli legjobban, onnan gyűjtött először.

Az ópusztaszeri park látogatói egyébként zenélni is láthatták már Patyi Zoltánt, aki lapunknak elmondta, ilyenkor mindig arra gondol, hogy amikor fiatal házasként, a rendszerváltás idején utcazenélni járt Svájcba, Németországba és Franciaországba, akkor megtapasztalta, hogy a zene által, szavak nélkül hogyan lehet megfogni vadidegen kultúrában élő embereket. Megjegyezte, az emlékparkban is azt szeretnék elérni, hogy az odalátogatók boldogok legyenek, jól érezzék magukat a zene hallatán.

Ismert lett a román néptánc

De nemcsak a magyar, hanem a román kultúra értékeinek ápolásáért is sokat tett már a Békés megyei Méhkeréken a Nyisztor György Hagyományőrző Táncegyüttessel közösen, mely 1947. október 20-án alakult meg, akkor még Méhkeréki Népi Együttes néven működött. Az együttes repertoárját méhkeréki román táncokból készített koreográfiák alkotják, ezektől a táncoktól és zenéktől azonban elválaszthatatlan Nyisztor György és Kovács Tivadar neve, mindketten a méhkeréki néptánc és népzene fáradhatatlan művelői voltak.

A települést nagy százalékban románok lakják. Az ország egyetlen olyan helye, ahol nem kell senkit semmilyenre festeni ahhoz, hogy tényleg román származású legyen. Egy nagyon régi román kultúrát képviselnek a lakók, mert az 1900-as évek közepéig egy igen zárt közösséget alkottak. Mária Terézia idején települtek be, a nyelvüket, a vallásukat és a hagyományaikat pedig az akkorinak megfelelő szinten konzerválták, nem igazán érte külső hatás azokat. Középiskolás voltam, amikor híre ment Gyulán, hogy tudok táncolni és azt tanítom is, ezért elhívtak a román iskolába. Nagy hatással volt rám, amikor megékezett a méhkeréki zenekar Kovács Tivadarral, és elővették a hangszert, amely úgy szólt, mint a Led Zeppelin, csak vonósban. Tőlük vettem az első hangszeremet. A 90'-es években elhívtak a faluba, ahova hetente járok most már. Nagyon jó hagyományápoló közeg, azért énekelnek, táncolnak és beszélnek úgy, ahogy, mert ilyen az életük, része a viselkedésüknek, és nem azért teszik ezt, mert valaki nézi őket – avatott be.

A Patyi Zoltán vezette együttes által ma már Japántól Brazíliáig, világszerte ismerik a román kultúrát, valamint több országban már a Méhkerék szó is ismerősen cseng. Az elmúlt években a Békés megyei településen egy pajtát is létrehoztak, ott ápolják közösen a román örökséget.

Az ember akkor boldog...

A koreográfusnak persze példaképei is vannak, de úgy véli, hogy az ember akkor boldog igazán, ha a közvetlen környezetében talál példaképeket. Neki ez sikerült. A hamarosan 80. életévüket betöltő szüleire mindenképp példaképként tekint, többek közt azért is, mert főiskolás koruk óta egy párt alkotnak, ami a mai világban értéknek számít.

A sportban is van példaképem. 2000-ben egy világkiállításon muzsikáltunk Hannoverben, ahol az egyik díszvendég Puskás Ferenc volt. Nagy tél volt, ami miatt hosszú időre Münchenben ragadtunk, nem tudtunk továbbutazni, így rengeteget tudtunk beszélgetni Puskás Öcsivel, és mivel tudtuk, hogy a "Nótás kedvű volt az apám" a kedvence, így zenéltünk is neki. Hatalmas élmény volt, nagyon közvetlen ember. Az egyik barátom söralátétre kért tőle autogramot, amit aztán szépen ott is hagytunk, olyan volt, mint a népmesében a királylány ruhája, volt is meg nem is – emlékezett vissza.

De Patyi Zoltánnak a tanítványai körében is vannak példaképei. Úgy véli, amit sugároznak magukból a gyerekek, ahogyan élnek, az mindenképp példaértékű.

Foci, család, hovatovább

Lapunknak elárulta azt is, hogy bár a népzene és a néptánc a hobbija is, emellett a sport is jelen van az életében gyerekkora óta. Hetente kétszer jár focizni, amit nagyon élvez annak ellenére is, hogy másnap nehéz kikelnie az ágyból. Megjegyezte, az ember egója is a helyére kerül a 20-30 éves fiatalok között 60 évesen.

Kérdésünkre elmondta, mindhárom gyermeke a népzenében nőtt fel, de sosem kényszerítették őket arra, hogy ezzel foglalkozzanak. A lányuk felnőttként kezdett néptáncolni, ma a szabadidejének jelentős részét teszi ez ki, a nagyobbik fiuk kiváló sportoló és zenélni is jól tud, édesapjával időnként kamarazenélni szoktak, míg a kisebb fiuk teljesen más irányba ment, de ha meghall egy népzenét, akkor pontosan tudja, mi az, mely tájegységről származik.

Patyi Zoltán nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy idáig eljutott, és úgy érzi, mindent elért akkor, ha végigkíséri az életét ez a tevékenység. Megjegyezte, ha megtalálja a feladat, akkor megy és táncol, énekel, amíg ezt az egészsége lehetővé teszi.