2024.09.09. 15:05
Indiából és Kamerunból is érkeztek hallgatók Hódmezővásárhelyre
Hallgatói fogadalmat tettek Hódmezővásárhelyen a leendő agrármérnökök. Idén 285 hallgatót vettek fel a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának alapképzésre és felsőoktatási szakképzésre nappali, illetve levelező tagozaton, köztük 30 külföldi diák is.
Fotó: Kovács Erika
Az idei az elmúlt több mint 20 év egyik legsikeresebb beiskolázási évének számít a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának életében.
18 országból érkeztek
Az angol nyelvű mezőgazdasági mérnöki alapképzésére 18 országból érkeztek hallgatók, többek között Kínából, Zimbabwéből és Kolumbiából is jönnek tanulni Hódmezővásárhelyre.
Egyre több fiatal érdeklődik a mezőgazdaság iránt
Mikó Edit, a kar dékánja lapunknak elmondta, tapasztalatuk szerint egyre nagyobb a fiatalok érdeklődése a mezőgazdaság iránt.
Hallgatóink nyitottak a világra, a mezőgazdaság előtt álló problémák kezelésére. Mindent megteszünk azért, hogy bebizonyítsuk nekik, jól választottak, amikor az agrárium mellett döntöttek, jól választottak egyetemet és szakot is. Bízom benne, hogy 3 és fél év múlva is úgy döntenek, hogy a továbbiakban is ezen a területen maradnak, a mezőgazdaságot szolgálják
– mondta Mikó Edit.
A hallgatókat a fogadalomtételük után, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is köszöntötte.
A mezőgazdasági kar posztgraduális szakokat is indított
A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara a graduális képzések mellett posztgraduális képzéseket is indít 2024 szeptemberétől. A Hivatásos lótenyésztő szakmérnök/szakember, a Mezőgazdasági értékbecslő szakmérnök/szaktanácsadó, valamint a Növényvédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzés esetében zárult sikeresen a beiskolázás, így további 34 hallgató kezdheti meg Hódmezővásárhelyen a felsőfokú tanulmányait.