Zemplénben kerestük a kihívást egy héten át – Galéria, Videó

– ezt sikerült írni 2021-ben. Amire három évvel ezelőtt annyira rácsodálkozott a belvárosi újságíró, az mostanra, az ötödik erdei gyalogos vándortáborra teljesen hétköznapi rutinná vált: végtelennek tűnő vonatozás Magyarországon át az ország egyik szegletéből a másikba, jelen esetben Szegedről Sátoraljaújhelyre, majd végtelennek tűnő gyaloglás hegynek föl és hegynek le, lehetőleg minél nehezebb és meredek terepen. Keresni kellett a kihívást, amiben túravezetőnk, az erdők nagy ismerője, Bánhidy Zoltán volt segítségünkre.

Vegyes csapat, színes egyéniségek

A vándortáborozók vidám csapata idén talán még a korábbiaknál is sokszínűbb és vegyesebb volt. Az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tagjai még induláskor a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola diákjaival, majd Sátoraljaújhelyen a budapesti Ady Endre Gimnázium tanulóival egészültek ki, hogy aztán minden korosztály a hetedikesektől a tizenkettedikesekig, a szakmunkástanulótól a leendő értelmiségiig képviseltesse magát. Remek társaság jött össze erre az egy hétre. És bár lehet, hogy nem mindenki élvezte a Bánhidy tanár úr által diktált erőltetett menetet, mindenki elégedetten távozott otthonába a táborból.

Erős kezdés

Gyorsan szállóigévé vált a rövidebb út, ami mindig hosszabbnak bizonyult, meg az apró, amiről pedig sosem lehetett tudni, éppen hány kilométert jelent. Idén is megnéztük a Sólyom bércet, a Nagy-Péter-mennykőt, Regéc várát. Napi 17 kilométer túra volt a csúcs, amit rögtön a tábor első napján kedden lenyomtunk. Erős kezdés.

Az idei kirándulás egyik kiemelkedő pontja volt a napfelkelte a 488 méter magas Kerek-kő csúcsáról. A hajnali negyed négyes kelésről nem szeretnék sokat beszélni, mert ezt az apró kellemetlenséget bőven kárpótolta a lassan elénk táruló látvány, a természet ébredése, ahogyan a fények a kék óra és az arany óra váltották egymást. Minden alkalommal megállapítást nyer, hogy országunk egyszerre kicsi és nagy. A térképre nézve kicsi, de amikor a néhány száz méteres csúcsokról tekintünk a végtelennek tűnő tájra, hirtelen kinyílik a tér és hatalmassá válik kis hazánk.

Kalandok és művészkedés

Rengeteg kaland várt a táborozókra, és itt nem arra gondolok, amikor a hetedikes fiúknak a nagyobbakkal kellett együtt zuhanyozniuk, hanem például arra, hogy több helyen farkasok nyomára bukkantunk. A lábnyomok mellett farkasürüléket is találtunk a háromhutai Nagyduglaszosban. Újhutától délre található Nagyduglaszos, ahol 40-50 méter magas duglászfenyők rejtőzködnek, amelyekhez hasonlóan magas fákat nagyon kevés helyen látni Magyarországon.

Adtunk a kultúrának és az alkotás örömének is a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központban. Szabó Péter a pirográfia (faégetés) művészetébe vezette be a fiatalokat. Születtek izgalmas alkotások, az egyik ifjú művész a természettől megérintve azt tervezte, a fa lemez egyik oldalára egy fát éget a másikat egy "sz" betűt. Kreatív.

Erős befejezés

Az utolsó nap Regéc várának felfedezésével telt, majd következett a túra második húzósabb része a vadregényes Szelekfej-szakadék. Végre megint a nehezebb utat választottuk, és nem bántuk meg, mert a félelmetes szépségű sziklaszurdokban lassú ereszkedés várt ránk a hatalmas sziklatömbök között.

Az ötnapos túra első és utolsó napja volt olyan, mint a 2021-es zalai túra minden egyes napja. Az újságíró, aki az elmúlt évek alatt kifejezetten belejött a hegyek és a spártai körülmények leküzdésébe, kifejezetten kevesellte a komolyabb kihívást jelentő szakaszokat. De majd jövőre a Bükkben. Az lesz majd kegyetlen.