2023.10.09. 20:30
64 éve érettségiztek a Batsányiban
Ahogy telik az idő, sajnos egyre kisebb létszámban ugyan, de összetartásuk és egykori alma materhez kötődő kapcsolatuk miatt évente találkoznak a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban 1959-ben érettségizett öregdiákok.
Szomorú és megható is tud lenni egyszerre a 64 éves osztálytalálkozó. Fotó: Darók József
Több egykori batsányis osztály is azon a délelőttön, október 7-én tartotta találkozóját, de míg az 55, vagy 20 éve végzettek nagyobb létszámban képviselték egykori osztályaikat, addig a 64 esztendeje érettségizők az idén esedékes összejövetelre csupán hatan tudtak eljönni.
Nem az érdeklődés hiánya miatt, hanem mert teli vagyunk terhekkel, amivel jár az bizonyos 82 év, amit betöltöttünk
– magyarázta Bencsikné Szöllősi Annamária. Ezúttal ő hozta össze az évfolyamtársakat a találkozóra, amelynek azért van szomorú aktualitása, mert Kallai Erzsébet és Kádárné Palásti Franciska, akik hatvan éven át lelkiismeretesen szervezték, sajnos már nem lehetnek közöttük.
Az A osztályba jártak a humánosok, a B osztályba a reálosok, kezdetben leányosztály volt, később lett koedukált. Az A osztályt egyedül Nagyistók Józsefné Nagyistók Klára képviselte, akiből óvónő lett, rajta kívül a korábban postán dolgozó Versegi Józsefné Pozsár Mária, a gyógypedagógiát és pszichoterápiát végzett Patakiné Greskovics Ilona, az aktív korában katonaként szolgáló Varga Nándor és a volt köztisztviselő Ősz Károly jelent meg a Batsányi-gimnáziumban. Bencsikné Szöllősi Annamária magyar, pedagógia és pszichológia szakos tanárként élete egyik nagy adományának tartja, hogy visszajöhetett tanítani iskolájába.
A két osztályban 31-en, illetve 32-en voltak, tehát az évfolyamon összesen 63-an tanultak. Természetesen a felejthetetlen tanáregyéniségek is szóba kerültek az osztálytalálkozón, sőt annak első mozzanataként megkoszorúzták az iskola bejárata mögött, a lépcsőnél lévő emléktáblájukat, hiszen egyikük sincs már az élők sorában, bár némelyikük nem sokkal volt idősebb a tanítványoknál. Itt közösen dalra is fakadt a kicsiny, de összetartó társaság, a Régi időkre emlékszel-e még kezdetű dalt, amit régen ballagáson és szerenádozáskor énekeltek az óvónőnek tanuló lányok.
Az 1959-es évben nemhogy nagyestélyi nem volt a szalagavatón, de az akkor divatba jött nejlonharisnyát is szigorúan megtiltották, patentharisnyát viseltek a lányok. Osztályfőnökük, Fehér József, Joe bácsi, ahogy a diákok nevezték, asztalosból lett, egyébként kiváló matematika tanár, aki nem mindig kedvesen nyilvánult meg a tanulókkal, de évtizedekkel később megenyhült a modora. Mindenki nagyon szerette és tisztelte Fehér Ede magyar-francia tanárt, aki József Attila évfolyamtársaként a szegedi egyetemen tanúja volt, amikor Horger Antal eltanácsolta a költőt. Szintén tisztelet övezte a Teachert, azaz Aradi Miklóst. Szívesen emlékeztek a Pásztor-házaspárra, vagy a fizikát tanító Baranyi Gizellára, akihez elvonatoztak Makóra szerenádot adni, illetve Pozsár László testnevelő tanárukról is felidéztek egy tanulságos élményt a „fiúk”.
Volt kulcsunk a tornateremhez, korábban bejártunk, amit egyszer észrevett Laci bácsi, és kiosztott bennünket, de hasznosan: azt mondta, ha már van kulcsunk, vállaljuk a felelősséget is, ha valami eltűnik a teremből. Akkor ezt nagyon megtanultam
– mesélte Ősz Károly.
Eszter Blanka tanárnő még a régi érának volt a nagyon ismert és tisztelt tanárnője. Szurgent Jánosné Nagy Izabella egy év alatt beletanult az osztályfőnökségbe, akkor vált koedukálttá az osztály. Abban az időben az volt a jó, hogy még több tanárgeneráció együtt tanított – állapították meg az öregdiákok, akik sokat kaptak iskolájuktól.