Barter közösség

2 órája

Újra növény cserebere piacot tartanak Vásárhelyen

Ismét működésbe lendül a barter közösség. Folytatódik a növény cserebere a vásárhelyi piacon.

Tábori Szilvia

Az első őszi növény cserebere lesz október 4-én, pénteken 17 órától a hódmezővásárhelyi piacon, a Szabadság téren. Az eseményen a pénzforgalom továbbra is tilos, akinek nincs felajánlható növénye, annak érdemes valutával, például befőttel, lekvárral, savanyúsággal, gyümölccsel, liszttel, szörppel felszerelkezve érkezni.

cserebere, Hódmezővásárhely, piac
A növény cserebere összeköti a közösséget. Illusztráció/archív fotó: Czinege Melinda/MW

Alakulása után tavaly tavasszal hirtelen megugrott az akkor még csak online szerveződő Növény Cserebere Közösség Hódmezővásárhely taglétszáma. A barter csoportban eleinte főként szobanövények cseréltek gazdát, majd óvoda kommandót is indítottak az önkéntesek, hogy a helyi pedagógiai intézményeket segítsenek zöldíteni. Az alapító Gyarmati Dorka által összefogott és rohamosan fejlődő, mostanra 3500 tagú közösség idén tavasszal megtartotta első közösségi piacát a Tabáni templom melletti téren, amelyet nem remélt sikerrel zártak. További alkalmakat szerveztek a csapat koordinátorai, de már a Szabadság téri nagypiacon.  

A cserebere oldal tagjai közül sokan szinte a semmiből, minimális tudással vágtak bele a kertészkedésbe, majd a gyakorlottabbak segítségével felvirágoztatták udvarukat. Gyarmati Dorka szerint leginkább a közösségért, a mentális egészségükért, a virágok miatti örömért szervezik az újabb és újabb programokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában