Történelmet írtak 1956-ban a szegedi egyetemisták

– A szegedi egyetemisták a tekintélyelvű törekvéseknek és a diktatórikus politikai rendszereknek mindig is igyekeztek ellenállni – közölte Miklós Péter eszmetörténész, a Szegedi Tudományegyetem pedagógusképző karának docense a MEFESZ megalakulása, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc szegedi előzményei kapcsán. 

MEFESZ: fiatalok a diktatúra ellen 

Rámutatott, hogy az 1930-as években például a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai, akik között ott volt a holokauszt áldozataként, nyolcvan éve elhunyt Radnóti Miklós is, fölhívták a figyelmet a magyar társadalomban akkoriban megfigyelhető szociális igazságtalanságokra. 

– Pár évvel később pedig a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert nevével is fémjelezhető Szegedi Egyetemi Ifjúság tartotta távol a fiataloktól a nyilas és a náci eszméket. A második világháborút követő periódusban is plurális volt még a szegedi hallgatói mozgalom. Ifjúsági érdekképviseleti és értékőrző tevékenységet folytatott abban az időben a Szegedi Egyetemi és Főiskolai Ifjúság vagy a Kálmány Lajos Kör, amelynek szervezésében vezető szerepet játszott a néhány éve elhunyt Péter László irodalomtörténész professzor, aki aztán 1956-os kiállásáért hét hónapot töltött börtönben – részletezte. 

Általános volt az elégedetlenség

Az eszmetörténész azzal folytatta, hogy a szegedi egyetemi és főiskolai hallgatók érdekképviseleti mozgalma a kommunista pártállami diktatúra kiépítésével egyidőben megszűnt. 

– mondta el Miklós Péter.

Az eszmetörténész szerint 1956 őszére nem csupán a fiatalok és az értelmiségek, de valamennyi társadalmi réteg elégedetlen volt a fönnálló politikai rendszerrel. A földjétől, tulajdonától és tradicionális termelési módjától erőszakkal megfosztott földműves népesség, valamint a rossz élet- és munkakörülmények között dolgozni kénytelen ipari munkásság egyaránt elítélte a terrort, és a félelmet a mindennapok részévé tevő kommunista diktatúrát. A rendszerkritikus tömegekben a polgári gondolkodásúak éppúgy ott voltak, mint a baloldaliak.

Az oroszórák bojkottálásától a szovjet csapatok távozásáig

Miklós Péter elmondta, hogy 1956. október 10-én Alaksza Helmut másodéves szegedi joghallgató levelet kapott egy budapesti barátjától, amelyben megküldte neki a „Magyar diákok!” kezdetű, a „budapesti bölcsészhallgatók” által szignált géppel írt felhívást. Ebben a „budapesti bölcsészhallgatók” kifejtették véleményüket a szerintük szellemi nyomorékokat nevelő, centralizált és sztálinista modellen alapuló felsőoktatási rendszerről, majd az ez elleni föllépésre buzdítottak, amelynek első lépcsőfoka a kötelező oroszórák eltöröltetése és a fakultatív nyelvoktatás kiharcolása. Ennek érdekében azt javasolták a levél írói, hogy az egyetemi hallgatók egységesen bojkottálják az oroszórákat október 22-től.

Ezt a levelet Alaksza Helmut megmutatta joghallgató barátainak, többek között Kiss Tamásnak, Lejtényi Andrásnak és Tóth Imrének, akik ezen felbuzdulva 1956. október 16-ra diákgyűlést szerveztek, amelyre kézzel írt cetlivel hívták meg a hallgatókat. Ezen a következő szöveg volt olvasható:

„Ma este 7h-kor a Maximumban a budapesti egyetemisták felhívására válaszolni akarunk. Teremtsünk szabadabb, igazi demokrata, önálló egyetemi életet! Gyertek el mindannyian!”

Az 1956. október 16-i nagygyűlésen viszont már nem csak az oroszoktatás kérdéséről volt szó. A szerb származású, internálást átélt Putnik Tivadar például egyenesen a szovjet csapatok kivonását követelte. Miklós Péternek néhány éve „Részt vettem a szabadságharc megmozdulásaiban” címmel jelent meg róla könyve. Ebben olvasható, hogy Putnik Tivadar 1929-ben született a Szeged melletti Újszentivánon szerb nemzetiségű családban. 1949 novemberében a szegedi egyetem orosz nyelv és irodalom szakára iratkozott be. Azonban mindössze két félévet tanulhatott, 1950 júniusában ugyanis családjával együtt kitelepítették. Mint „kulákokat” a Szolnok megyei Tiszaszentimrére internálták őket, ahonnan csak 1953-ban térhettek vissza. 1952-ben az internálótáborban megnősült, majd Szegedre költözött, s miután több évig fizikai munkásként dolgozott, 1956 őszén ismét beiratkozott az egyetemre. A forradalom bukása után Putnik Tivadar a megtorlástól tartva egész családjával együtt elhagyta Magyarországot és illegálisan Jugoszláviába költözött 1957 márciusában.

Demokráciát és szabadságot követeltek

Az 1956. október 16-án a MEFESZ-gyűlésen megjelent mintegy ezer fiatal kimondta a független önálló szabad hallgatói szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége megalakulását. 

– foglalta össze a történteket az egyetemi docens.

A MEFESZ 1956. október 20-i gyűlésen készült – a Magyar Rádió archívumában őrzött – hangfelvételnek az anyaga ismert. Ezen is hallható, hogy a követelések között szerepelt az önálló hallgatói sajtó, a honvédelmi oktatás óraszámának csökkentése, a belföldi utazási és kulturális programokra jegykedvezmény. A politikai állásfoglalásban a hallgatók követelték többek között a sajtó és a tájékoztatás szabadságát, a Rákosi-korszak bűnöseinek felelősségre vonását. A legnagyobb népszerűsége azonban annak a két politikai programpontnak volt, amely szabad, demokratikus választási rendszert követelte, valamint azt, hogy az egyetemi ifjúság nagyobb részt kapjon az ország politikai vezetésében. 

Megtorlások az egyetemen

Miklós Péter a következmények kapcsán elmonda, hogy az október 20-i gyűlésen Perbíró József professzor, a jogi kar dékánhelyettese elnökölt, aki később a szegedi forradalmi bizottság elnöki tisztségét is betöltötte. A megtorlások idején életfogytiglani börtönre ítélték, végül hat év után szabadulhatott. Részt vett az eseményen Baróti Dezső irodalomtörténész professzor, az egyetem rektora is, aki mint vezető a forradalom napjaiban eltávolította a sztálinista és dogmatikus kommunista oktatókat, amiért aztán egy év börtönt kellett elszenvednie a forradalom leverése után.

– zárta a beszélgetést az eszmetörténész.