Életműdíjat kapott Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna

Évente egy testnevelőtanár kaphatja meg Magyarországon a Prof. Dr. Istvánfi Csaba életműdíjat. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Gyulasport Nonprofit Kft. által szervezett, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős szakállamtitkárság támogatásával megvalósított Országos Testnevelésügyi Konferencián idén ezt Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna testnevelő–gyógytestnevelő vehette át. A szőregi Kossuth Általános Iskola volt igazgatója az első nő, akit kitüntettek ezzel az életműdíjjal. 

– Az elismerésre az egyesület és a Testnevelési Egyetem vezetősége terjesztett fel. Nagyon büszke vagyok rá, hogy megkaphattam, főleg azért, mert az első hármat férfi kolléga vehette át, ráadásul az egyiket poszthumusz adták át. Azt gondolom, a díjban nemcsak testnevelő munkámat, hanem az oktatás-nevelés terén végzett tevékenységemet is elismerték – mondta el lapunknak Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna.

A kosárlabdának köszönhetően került Szegedre

A díjazott pedagógus pályáját Budapesten kezdte, ahol három évig tanított. A sportnak köszönhetően került Szegedre.

– A DVTK első osztályú csapatában kosárlabdáztam 18 évesen, onnan kerültem először a Műegyetem, majd a SZEOL csapatába. Szegeden a Móricz Zsigmond Általános Iskolában kezdtem el dolgozni testnevelőtanárként – a sport befejezése után először gyógytestnevelőként. Azt hiszem, ez nagyon jót tett nekem, hiszen abból a világból, ahol minden a mozgásról szól, nehéz átállni egy olyanba, ahol nem mindenkinek olyan fontos a testmozgás, mint egy élsportolónak. Ez a szak empátiára tanított és persze arra is, hogy tudja, milyen mozgásformák okozhatnak sérüléseket. Ezért örülök, hogy ez a tárgy ma már be van építve a testnevelők oktatásába – mondta Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna.

A Móricz-iskolában kosárlabdacsapata is volt, mellyel szép sikereket ért el. Az iskolát azonban 1999-ben bezárták. Ekkor került a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolába, ahol nyugdíjazásáig, 2021-ig tanított, illetve 15 évig igazgatta is.

Hálás a diákoknak és a szülőknek

– Az életműdíj kapcsán visszatekintve azt gondolom, hogy sokat köszönhetek a szüleimnek. Számomra 14 évesen a kosárlabda volt az elsődleges, vittek is volna élcsapathoz, de akkor ők ragaszkodtak ahhoz, hogy előbb érettségizzek le. De példaképeim voltak a testnevelőim is, később pedig tanárként a diákok és a szülők voltak azok, akiknek hálával kell tartoznom. Ők igazolták vissza, hogy jól teszem a dolgomat és hogy nem utáltattam meg a mozgást a fiatalokkal. Szerettek a tanulóim az óráimra jönni, számomra ez a legnagyobb dolog – fogalmazott a díjazott nyugdíjas tanárnő, aki arra is nagyon büszke, ha azt látja, hogy egykori diákjai még ma is sportolnak vagy a mozgás fontos szerepet tölt be az életükben.