A képviselő-testület úgy határozott, oldja meg a polgármester

2024.09.06. 17:15

Pitvaros a káosz közelében: Nincs aki füvet nyírjon és a köztéri kukákat kiürítse

Talán a fogorvost küldjem ki füvet vágni? – tette fel a kérdést a parázs hangulatú, pénteki testületi ülésen Radó Tibor, Pitvaros polgármestere. Az ülést képviselői javaslatra hívták össze, ahol a polgármesteri hivatal udvarának rendbetétele, a szemétgyűjtők ürítése és a közterületek rendben tartása volt a téma.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Pitvaros képviselő-testülete rendkívüli ülésen foglalkozott azzal, hogy milyen az önkormányzat udvara, illetve a közterületek állapota.

Pitvaros polgármesteri hivatalának udvara. Fotó: Kovács Erika

Nem maradt csak 3 és fél dolgozó

Olyan a polgármesteri hivatal udvara, mint egy szeméttelep! A veszélyes hulladékokat el kell szállítani, a közterületeket rendbe kell tenni. Ne így adjuk át a következő képviselő-testületnek 

– mondta Dócza László képviselő, a napirendek kezdeményezője. 

Radó Tibor polgármester azt válaszolta, a testület döntése miatt a hivatalnak csak 3 és fél főállású dolgozója van, a polgármester, a fogorvos, az asszisztens és egy félállású alkalmazott. Két közalkalmazottnak – a testület döntése értelmében – augusztus 1-jén megszűnt a szerződése.

Vége az extra települési feladatoknak

Míg évekkel korábban 140 közcélú foglalkoztatottja volt Pitvarosnak, mára alig 20 közfoglalkoztatott dolgozik. Az én személyes felelősségvállalásom mellett láttak el extra települési feladatokat, mint például a fűnyírás. Augusztus 1-jétől azt végzik, amiről a szerződésük szól 

– hangsúlyozta a polgármester. 

Radó Tibor azt is elmondta, a hivatal udvarán lévő veszélyes hulladék fél köbméter palatörmelék, amit valaki illegálisan helyezett el Natura 2000-es területen. Azért szállították el a hivatal udvarára, hogy ne kapjon az önkormányzat büntetést. A nagy mennyiségű papírt pedig egy pedagógus intézte Mezőhegyesről iskolai papírgyűjtésre, de közben megváltoztak a szabályok. Most az önkormányzat gyújtósnak, tüzelőnek használja.

A képviselők felvetették, miért nem lehet ezeket egy üres önkormányzati ingatlanon tárolni.

Pitvaros polgármesterének fegyelmit adna

A testület végül hozott egy döntést arról, hogy a polgármester oldja meg a napirendekben vázolt kérdést, de Radó Tibor visszautasította, mert nincs kivel elvégeztetni a feladatot. A képviselők emlékeztették, a két korábbi közalkalmazott eddig sem füvet nyírt.

Dócza László az ülés végén fegyelmit javasolt adni a polgármesternek a testülethez való viszonyulása miatt, de erre nem volt mód a rendkívüli ülés keretében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában