Helyi közélet

2024.09.08. 21:30

Ez történt ma a térségben – 2024. szeptember 8.

Delmagyar.hu

Történelmet írtak a gyerekek a szegedi bábszínházban

Nagy névadó ünnepséget rendezett a szegedi Kövér Béla Bábszínház társulata vasárnap, amely során a gyerekek nevezhették el a felújított nézőtér padsorait. Persze csak azután, hogy az épület előtt kijárták a matróziskolát.

Guba Pál nevét viseli immár a telepi futóverseny

Szombaton focikupát, vasárnap családi sportnapot rendezett a Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület. Immár hetedik alkalommal hívták közösségi sportolásra és futóversenyre a településrész lakosságát. 

Díszpolgári címet kapott Sóki Károly plébános 

Domaszék díszpolgári címének átadásával kezdődött, és az új kenyér megáldásával zárult a Szent Kereszt templom búcsúszentmiséje vasárnap. A hívek által felajánlott és megáldott kalácsokat a mise végén szétosztották a gyülekezetnek.

Aki nem járt búcsúban, nem házasodhatott

Zarándoklattal indult a szeptember hajdanán Szegeden. Eleink Szent Rozália napján keltek útra, hogy Kisasszony napjára a máriaradnai búcsúba érjenek. Amikor Mária nevenapján a hajadon leányok visszatértek Szegedre, a határban már várta őket a családjuk. A leány felcicomázásával jelezték, hogy eladósorba került. Szent Mihály napjához pedig bájos legenda fűződött, amely szerint az angyal a Délvidéken töltötte száműzetését.

Olimpia: ennyi érem került Szegedre és környékére 1896 óta

1928 óta mindig volt legalább egy érmes sportolója Csongrád-Csanád vármegyé­nek. Ez alól mindössze az 1984-es Los Angeles-i olimpia a kivétel, amelyet Magyarország bojkottált. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) segítségével összeszámoltuk, az 1896 óta íródó újkori olimpiák történelmében negyvenkettő darab olyan magyar érem született, amelyet olyan sportoló szerzett, aki vármegyénkből származik, vagy itt sportolt sikerének időszakában.

Márki-Zay Péter: Vásárhelyen nem lehet az árkokat betemetni

A jövőben Vásárhelyen nem lehet betemetni a vízelvezető árkokat, az önkormányzat pedig nem béleli ki a csatornákat betonlapokkal, hogy helyben szivárogjon el a csapadékvíz – ha nagy ritkán esik. Erről Márki-Zay Péter beszélt egy videóban.

Falunap Szent Gellért jegyében

Magyarcsanádon szombaton tartották a Szent Gellért nevét viselő falunapot – az is kiderült, hogy miért hívják így. Farkas János polgármesterről pedig megtudtuk, jól sakkozik.

Búcsút tartottak Ópusztaszeren

Vasárnap tartották az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a hagyományos Szobori búcsút, melyen – a szentmise keretében – Horváth Gábor, az ÓNTE korábbi ügyvezető igazgatója vehette át a Szer Üzenete-díjat. A búcsún látványos programokat is megtekinhettek a látogatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában