A képzőművész készítette a Vásárhelyi Testamentumot a leégett városháza toronylemezéből

2024.09.14. 13:15

Erdős Péter festőművészt gyászolja Hódmezővásárhely és Mártély

Hódmezővásárhely és Mártély díszpolgárától búcsúzunk. Türelemmel viselt hosszas betegség után, 86 éves korában elhunyt Erdős Péter képzőművész (1938. május 16. - 2024. szeptember 13.).

Kovács Erika

Szülei, Erdős János és Kolumbán Erzsébet is képzőművészek voltak, így gyermekük Erdős Péter vénájában is ott volt a tehetség. Már gimnazista korában, 1954-ben részt vett az első Őszi Tárlaton, melyre Galyasi Miklós múzeumigazgató hívta meg.

Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Tájkép, rézdomborítás és kerámia

Erdős Péter 1960-ban diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, munka mellett pedig elvégezte a képzőművészeti főiskolát is. 1974-ig rajztanárként dolgozott Mártélyon, majd a vásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolában. Ettől kezdve szabadúszóként dolgozott.

Követte az alföldi hagyományokat

Műveiben az alföldi festészet hagyományokat követte, tájképeket festett, de emellett rézdomborítással is foglalkozott és kerámiákat is készített.

Erdős Péter készítette Mártély címerét is

Lapunkban legutóbb akkor írt róla, amikor a leégett városháza toronylemezéből készült Vásárhelyi testamentum című munkája ismét a polgármesteri hivatalba került. A domborművön 17 vásárhelyi, Vásárhelyhez kötődő jelentős személyiség arcképét örökítette meg, illetve 7 olyan motívumot tüntetett fel, amelyek a vásárhelyi lét esszenciáját adják. Ő készítette Mártély címerét is.

Hódmezővásárhely saját halottjának tekinti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában