2 órája
Az árvízi állatmentéshez megyei szervezetek is felajánlották segítségüket
Három megyei állatmentő, egy szentesi, szegedi és kisteleki szervezet is felajánlotta segítségét azoknak, akik a Duna áradása miatt nem tudják megoldani társállataik elhelyezését. Lapunknak úgy nyilatkoztak, magától értetődő volt felajánlásuk.
Három Csongrád-Csanád megyei állatvédő szervezet is felajánlotta segítségét a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet által összefogott árvízi állatmentésnek; közösségi oldalukon megtalálható a segítséget nyújtó majdnem kétszáz önkéntes adatbázisa.
Utóbbiak egyike, a szentesi Mogyoró Menedéket vezető Szabó Tiborné Kovács Ildikó szerint egyértelmű volt számukra, hogy segítenek a bajba jutottaknak. A jelenleg is 120 kutyát gondozó központ négy kistestű kutya elhelyezését tudja vállalni, illetve boxokkal, kennelekkel is segítenek szükség esetén, de eddig még nem érkezett hozzájuk kérés.
Elrettentő történetek
Szili Éva, a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesület vezetője szerint érthető, hogy először az árvízzel fenyegetett térséghez közelebb próbálják megoldani a problémás eseteket. Így hozzá sem futott be még hívás, de ha megtörténne, legfeljebb három cica vagy nyúl gondozásában tud segíteni.
Abban mindketten egyetértettek, hogy még manapság sem feltétlenül egyértelmű, hogy ha menekülni kell, akkor haszon- és társállatainkat sem hagyjuk magunk mögött. Vagy, ha mégsem megoldható az elhelyezésük, kérjünk segítséget.
Rengeteg elrettentő történetet tudnak, amelyhez még csak vészhelyzet, környezeti katasztrófa sem kellett. Gyakori eset, amikor költözés után az üres telken gondozatlanul, láncon hagyott félholt állathoz riasztják őket. A szegedi állatmentő az egy héttel ezelőtti heves esőzésben egy bejelentőtől értesült egy fedetlen kennelbe bezárt néhány hónapos cica alomról. Esetükben szerencsére a rendőrök gyorsan intézkedtek.
Az ideiglenes befogadók ereje
Az emelkedő vízszint miatt a budapesti Népszigetet már múlt vasárnap óta járták az Állatmentő Liga önkéntesei. Mint arról az Újpest Médiának néhány nappal ezelőtt nyilatkozó elnökük elmondta: az emberek a 2013-as árvízhez képest érezhetően jóval felkészültebbek, szervezettebbek voltak. Akkor száznál több állatot kellett kimenteni a szigetről, most szerdáig mindössze huszonötöt.
A bajai Jeromos Állatmentő és Természetvédő Egyesület társelnöke, Kübler Anikó pedig a TV2-nek nyilatkozott arról, hogy az ideiglenes befogadók jelentik a legnagyobb segítséget. Sok olyan érintett lehet, akik az elárasztott lakhelyükről átmenetileg elköltözni kényszerülnek, ám a szállásukra nem feltétlenül tudják magukkal vinni háziállataikat. Nekik a legjobb megoldást, ha befogadókra tudják bízni azokat.
Segítséget kérni és adni
Az Árvízi Állatmentés 2024 Facebook csoportban követhetők a mentések, illetve segítségkérések. Ott látható, hogy van aki lovainak kért, és kapott rendkívül gyorsan felajánlásokat, ahogy az a két hatalmas moszkvai őrkutya is biztonságos helyre került néhány napra, amelyeknek Római parti lakhelyét fenyegette az áradás. De sokan dolgoztak azon is, hogy a kóbor macska kolóniákat biztonságba helyezzék.