Radó Tibor elmondta, évekkel ezelőtt felhívták ambrózi kollégájuk figyelmét, hogy baj lesz

2024.09.05. 09:45

Ambrózfalva sok pénzzel tartozik az óvodatársulásnak

Sokba kerül a pitvarosi óvodatársulásnak Ambrózfalva. Bár egy hónapja azt ígérték, a tavalyi tartozásukból átutaltak 1,8 millió forintot, ez a pénz a mai napig nem érkezett meg. Ambrózfalva tavalyról még további 1,2 millióval tartoznak és az idei év eddigi hozzájárulásaiból sem fizettek egy fillért sem. A 3 elbocsátott dolgozó végkielégítését is nagy valószínűséggel a társulás fizeti ki.

Kovács Erika

Ambrózfalva számlájáról több mint 40 millió forint került át jogtalanul Csanádalberti számlájára. Ebben az ügyben két feljelentés is történt a rendőrségen. Ez tovább rontotta az amúgy sem fényes anyagi helyzetű Ambrózfalva helyzetét.

Adorable,Boys,Preschool,Students,Sitting,On,Table,Crying,At,Kindergarten
Ambrózfalva lakóit elszomorította az óvoda bezárása. A gyerekeket más településre kellett átíratni. Attól tartanak, néhány éven belül az iskola is erre a sorsra jut.
Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Ambrózfalva sok millióval tartozik

Az önkormányzatnak, az alacsony gyermeklétszám miatt, már hosszabb ideje nagy terhet jelentett az óvoda fenntartása. Gyermekenként évi 7-800 ezer forinttal kellett pótolni az állami normatívát. Jelentős tartozást halmoztak fel a társulás felé.

Augusztus elején óvodatársulási ülést tartottunk Nagyéren, ahol az Ambrózfalva örömmel közölte, átutaltak 1,8 millió forintot a tavalyi tartozásukból az óvodatársulásnak. Így a 2023-as év kapcsán „csak” 1,2 millió forinttal tartoznak. Azóta is várjuk a pénzt. Már eltelt egy hónap, de az 1,8 millió forint sehol sincs. Vagyis tavalyról még mindig 3 millió forinttal tartozik Ambrózfalva, és az idei teljes összeggel, az évi több mint 10 milliós költség arányos részével, mert 2024-ben még semmit sem fizettek 

– mondta lapunknak Radó Tibor, Pitvaros polgármestere, a négy település, Pitvaros, Nagyér, Ambrózfalva és Csanádalberti óvodatársulásának elnöke.

Kevesebb a gyermek, mint amennyivel tervezték a költségvetést

Azt is megemlítette, az Ambrózra eső költségeket 14 gyermekre állapították meg, azonban ennél kevesebb az óvodás.

Pitvarosról vittük az ebédet Ambrózfalvára, átlagosan 9 gyermek részére. A beíratott gyermekek közül 2 a szüleivel együtt külföldön van, így őket inaktív státuszba helyezte az óvodaigazgató. Egy beíratott gyermek a családjával ugyancsak elköltözött. Az említett gyermekekre nem jár állami normatíva, vagyis az ambrózfalvi óvoda normatívája eleve kevesebb, mint amit év elején a társulás költségvetésébe terveztünk 

– említette meg Radó Tibor. Szeptembertől, hivatalosan ideiglenesen, bezárt az óvoda.

Lehet, hogy a normatívát is vissza kell fizetniük

Már régóta mondtuk, hogy baj lesz a finanszírozással, és ez még az előtt volt, hogy kirobbant volna az Ambrózfalva–Csanádalberti közötti pénzügyi botrány. Segítő szándékkal tartottuk bent Ambrózfalvát az óvodatársulásban, sok milliós költségtől óvtuk meg őket 

– szögezte le Radó Tibor. Hangsúlyozta, Pitvarosnak már anyagi problémái vannak Ambrózfalva tartozása miatt.

A dologi kiadásokra külön kapunk normatívát, amit nem lehet átcsoportosítani. Vagyis, ha például spórolunk a fűtéssel, világítással, mint ahogy tesszük is a napelemek jóvoltából, a maradék összeget nem csoportosíthatjuk át bérekre, játékokat, bútorokat, más eszközöket vehetünk. Ehhez képest ebből a pénzből nem tudtunk megjavíttatni egy vízcsapot sem. Ambrózfalva mínuszát kellett finanszírozni. Ki kellett fizetni a béreket, amivel szabálytalanságot követtünk el. Így még az is lehet, hogy vissza kell fizetnünk a normatívát, mert nem tudjuk leigazolni, hogy arra költöttük, amire adták 

– vetítette előre az óvodatársulás elnöke. A 3 elbocsátott óvodai dolgozó összességében 10 millió forint körüli végkielégítését is a társulás fizeti, egyelőre nem látják, hogy Ambrózfalva azt hogyan rendezi majd feléjük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában