Nemzetközi Töltött Káposzta-Főző Verseny

2024.08.03. 20:48

Szívüket-lelküket is beletöltötték a káposztákba a csapatok – GALÉRIA

Ínycsiklandó töltöttkáposzta-illat lengte be a sportpályát a röszkei falunapon. 18 csapat mérte össze főzőtudományát. Még gulyáságyúban is készült szárma.

Koós Kata

Csaknem három évtizedes tradíciója a röszkei falunapoknak a Nemzetközi Töltött Káposzta-Főző Verseny, amelyet szombaton tartottak a sportpályán. A helyiek mellett a környező kistelepülésekről, sőt határon túlról is neveztek csapatok a megmérettetésre, összesen 18 társaság állított fel bográcsot, illetve közülük a helyi „ágyútöltők csapata” gulyáságyút.

A versenyszellem helyett sokkal inkább a vidámság és egymás megbecsülése uralta a hangulatot, a versenyző közösségek régi, kedves ismerősként köszöntötték és persze ugratták egymást. Vendégszeretetből nem volt hiány, érkezésünk után már pár perccel jobbról a deszkiek, balról a szatymaziak csapata kínálta saját remekművét. Király László, Deszk polgármestere elmondta, hogy vállas káposztát készítettek, ugyanis az évek során arra jutottak, hogy ha nem csuklóból, hanem vállból mozgatják főzés közben a bográcsot, akkor még ízesebb lesz a töltött káposzta. Majd komolyra fordítva a szót, közölte, hogy ételük lelke a szakácsnője, Schultzné Klári. – Annyira jó, hogy jövőre őt is belefőzzük – jegyezte meg a polgármester nevetve. 

A szatymazi konyhatündérek csapatánál Palotás Ilona alkotott remekművet a bográcsban. Mikor érdeklődtünk, hogy mi volt a titka, rejtelmesen csak annyit mondott, hogy egy kis boszorkánysággal megvarázsolta. Barna Károly polgármester azonban felfejtette nekünk a titkot, amelyet a töltött káposzta nevében hordozott: őszibarack illatban párolódott káposztába töltött szeretetet készítettek. 

Fotós kollégámmal fényesre tunkoltuk mindkét csapat tányérját a kóstoló végén, így nem ért bennünket meglepetésként, amikor a zsűri közölte, hogy idén különösen erős volt a mezőny, komoly fejtörést okozott a díjazottak kiválasztása. A bíráló bizottság tagja volt Frank Zsolt, a Fehértói Halászcsárda mesterszakácsa, Fülöp Pál röszkei önkormányzati képviselő és Csányi László mórahalmi alpolgármester. 

A legfontosabb szempont az ízvilág, de lényeges a textúra és a kinézet is. A jó töltött káposzta szerintem a hagyományos recept szerint készül, a lelke a só, a bors, a fokhagyma és a jó minőségű alapanyag. Nagy fantáziával bírnak az idei versenyzők 

– mondta el Frank Zsolt. Volt ugyanis csapat, aki kenyérbe töltötte káposztáját, egy másik kis talicskán szervírozta.

Az első helyezést végül a röszkei vadásztársaság, a másodikat a sporthorgászok, a harmadikat a gazdasszonyok csapata nyerte el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában