Deszken hirdetik

2024.08.24. 14:10

Lakáspályázat fiataloknak

Lakáspályázatit hirdettek 35 év alattiak számára Deszken.

Imre Péter Géza

Fotó: Illusztráció / Shuttersock

18 és 35 év közötti fiatalok számára hirdettek lakáspályázatot Deszken. A település honlapján olvasható tájékoztató szerint olyanok vehetnek részt a pályázatin, akik legalább három hónapja munkaviszonyban dolgoznak, beköltözhető lakás tulajdonjogával nem rendelkeznek. Előnyt jelent, ha a pályázó az elmúlt három évben a un önkormányzat, vagy intézményei által szervezett rendezvényeken önkéntesként közreműködött. Ugyancsak előny, ha deszki munkáltatónál dolgozik a jelentkező.

A pályázati tájékoztató szerint a beköltöző fiatalok egyszer részesülhetnek ebben a támogatásban, és legfeljebb két évig lakhat a megpályázott lakásban.

A pályázatot postán kell feladni, a feladás határideje 2024. szeptember 9-e.

Érdeklődni, további információt kérni a következő elérhetőségeken lehet:

Deszki polgármesteri hivatal pályázatíró iroda (Tempfli tér 7.). Email: kisterseg(kukac)deszk.hu. Telefonon a 60/571-595-ös és a 20/261-47-34-es számon is lehet érdeklődni.

A pályázati adatlapot és az ahhoz kapcsolódó szándéknyilatkozatot az önkormányzat honlapjáról lehet letölteni. Itt megtalálják a pályázat szabályzatát is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában