Márki-Zay Péter szerint rossz volt a kommunikáció a tervező és a kivitelező között

2024.08.13. 18:00

Budibüfé: Nem stimmel a mozgáskorlátozotti WC ajtaja

A Kossuth téri büfé engedélyezésekor fény derült egy hiányosságra, amit várhatóan csak szeptemberben javít ki a kivitelező. Kiderült, gikszer történt a budibüfé építésekor, a mozgáskorlátozotti WC ajtaja kisebb, mint a szabvány.

Kovács Erika

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a tervező és a kivitelező közötti kommunikációs hibára vezette vissza, hogy a budibüfé mozgáskorlátozotti WC-je nem kapott megfelelő ajtót.

budibüfé
 A mozgáskorlátozotti vécénél nem jó ajtót építettek be, majd szeptemberben cserélik ki. Archív Fotó: Kovács Erika

Budibüfé: Kettő az egyben

A kivitelező normál tokos ajtót illesztett be a 100 centi széles ajtótokba és nem a keskeny tokosat. Ezt majd cserélni fogjuk. Onnantól kezdve remélhetőleg minden más rendben lesz, jelenleg legalábbis úgy tűnik

 – mondta Márki-Zay Péter a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában. Arról is beszámolt, hogy a legutóbbi pályázaton kiválasztották a kávézó üzemeltetőjét is. Reményét fejezte ki, hogy a kávézó még idén megnyit.

Botrányok övezték

A Kossuth téri „budibüfé”, ahogy az elmúlt években elhíresült a projekt, a majolikacsempés nyilvános WC helyére épült. Még állt a régi épület, amikor az első tervvel előállt a polgármester. Egy hamburgerezőt akartak kialakítani a nyilvános vécé felújítása után, de ettől a vásárhelyieknek felfordult a gyomruk. Később a bontás mellett döntött a város, de azt is botrányok övezték. Sokan azt szerették volna, hogy inkább az illemhelyet újítsák fel, mert arra nagyobb szükség lenne, mint egy kávézóra, mert időközben a hamburgerező pavilonkávézóvá szelídült. Végül elkészült a kis házikó, ami sokak szerint úgy néz ki, mint egy nyilvános vécé. Nemrégiben derült ki, hogy félig az is.

Megvan az üzemeltető, csak nincs működési engedély

A budibüfé üzemeltetőjét a harmadik pályázaton sikerült kiválasztani. Az első kettőre valószínűleg senki nem jelentkezett, hogy harmadjára hányan adták be a pályázatukat, azt nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy végül ki működteti majd a pavilonkávézót. Annyi bizonyos, nem lesz egyszerű dolga.

Ugyanis a nyilvános vécé részt is az épület bérlőjének kell majd üzemeltetnie, amiért pénzt nem szedhet, de a takarítás terhe az övé lesz. A már bebútorozott kávézórészben a vendégtér, a nyilvánosságra hozott alaprajz szerint, mindössze 9,96(!) négyzetméter, ahol csak 5 szék fér el.

A pályázat szerint az önkormányzat előírja a nyitvatartási időt is, ami hétfőtől csütörtökig 10-22 óráig, pénteken és szombaton pedig hajnali 2-ig tart és szezonálisan teraszt is üzemeltetni kell. A nyertes pályázónak kell beszereznie az üzemeltetéshez szükséges működési engedélyt is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában