Júliusi menetrend

2024.07.06. 11:19

A kormányablakbusz a Makói járásban jár a jövő héten

A következő héten is útjára indul a kormányhivatal mobilizált ügyfélszolgálata. Július 8-a és 12-e között a makói járásban 12 településre megy el a kormányablakbusz.

Imre Péter

Július 8-án, hétfőn 9 és 12 óra között Kiszomboron az orvosi rendelő melletti parkolóban várják az ügyfeleket. Ugyanezen a napon Maroslelén a könyvtár udvarára parkol le a kormányablakbusz.

kormányablakbusz-csongrad-megye-makoi-jaras
Minden héten másik járásban fogadja az ügyfeleket a kormányablakbusz. Fotó: Fehér Gábor/MW

Kormányablakbusz: ügyintézés a legkisebb településeken is

Július 9-én, kedden 9 és 10 óra között a művelődési ház előtti parkolóban, 11 és 12 óra között Kövegyen az önkormányzat épülete előtt, 13 és 15 óra között pedig Csanádpalotán, szintén az önkormányzat épülete előtt várják az ügyfeleket.

Szerdán 9 és 10 óra között Nagylakon a művelődési ház parkolójában, 10.30 és 12.30 között Magyarcsanádon szintén a művelődési ház parkolójában, 13 és 15 óra között pedig Apátfalván a polgármesteri hivatal előtt lesz megtalálható a kormányablakbusz.

Csütörtökön négy helyen is ott lesz

Csütörtökön négy településen is ügyfélfogadást tartanak. 9 és 11 óra között Pitvaroson az önkormányzat előtt, 12 és 13 óra között Nagyéren a művelődési ház előtti parkolóban, 13.30 és 14.30 között Ambrózfalván a községháza parkolójában, 16 és 16 óra között pedig Csanádpalotán, az önkormányzat épületének udvarán várják az ügyfeleket.

Pénteken 8 és 10 óra között Földeákon a művelődési ház előtt, 10.30 és 11.30 között pedig Óföldeákon, a Návay Aranka Idősek Otthona előtt lehet majd megtalálni a kormányablakbuszt.

Szinte minden intézhető

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal fontos célkitűzése, hogy a közigazgatást közelebb hozza az állampolgárokhoz, és társadalmi szerepvállalása révén hozzájáruljon ahhoz, hogy könnyebbé, biztonságosabbá tegye az életüket. A hatékony közigazgatás alapelve, hogy az ügyfelek egy helyen minél több ügyüket el tudják intézni. Ezt a célt valósítja meg a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálat, vagyis a kormányablakbusz, amellyel lehetővé vált, hogy a kisebb lakosságszámú településeken élő állampolgárok is helyben tudják a személyes okmányaikkal kapcsolatos ügyeiket elintézni. A kormányablakbuszban a korábbi települési ügysegédek szolgáltatásai teljes körűen elérhetőek, ezen felül pedig további – eddig csak valamely kormányablakban hozzáférhető – ügytípusok is intézhetőek. A buszok menetrendje a kormányhivatal honlapján található. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában