Lassan százhoz közelít az önkormányzat lakás kiürítése iránti polgári peres eljárásainak száma

2024.07.23. 08:30

Kilakoltatás vár a vásárhelyi lakbértartozókra

Lassan már 100 felé közelít a hódmezővásárhelyi önkormányzat kilakoltatási pereinek száma, amelyeket Márki-Zay Péterék az elmúlt három évben indítottak. Vannak, akik 40 ezer forint tartozást halmoztak fel a bérlakásokban, őket is bíróságra vitte a szociális érzékenységét hangsúlyozó önkormányzat. Sok család feje felett lebeg a kilakoltatás.

Kovács Erika

A kilakoltatástól mindenki tart. Hódmezővásárhelyen a Szabadság tér az egyik legnagyobb bérlakásos övezet

Fotó: Török János

Kilakoltatás vár több családra Hódmezővásárhelyen.

bérlakás_hódmezővásárhely_kilakoltatás
Archív fotó: Török János

A bérlakásbomba 2020-ban robbant

Mint lapunk korábban megírta, 2021. március 1-je és 2022. február 28-a között a hódmezővásárhelyi önkormányzat összesen 24 kilakoltatási pert indított a tartozással rendelkező lakásbérlők ellen. Pedig 2020 nyarán még azt hangoztatta a városháza, hogy nem céljuk a kilakoltatás. Hódmezővásárhelyen 2020 nyarán robbant a bérlakásbomba. Kiderült, hogy több mint 100 bérlőnek régen lejárt a szerződése, a lakók nem fizetek sem bérleti díjat, sem közüzemi számlákat. A szerződések hosszabbítását akkor még a városnak kellett volna intéznie, később a bérlakás ügyeket áttették a város cégéhez.

Kilakoltatás – két év alatt újabb 67 per 

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróságtól megkérdeztük a 2022. március 1. óta eltelt időszak kilakoltatási perekkel kapcsolatos ügyeinek számát. Kiderült, a bíróság lajstromadatai alapján a vásárhelyi önkormányzat összesen 67 bérlő ellen indított lakás kiürítése iránti polgári peres eljárást.

– Az elektronikus lajstrom minden polgári peres eljárás esetén rögzíti az úgynevezett pertárgyértéket, vagyis a felperes által a perindításkor a keresetlevélben megjelölt ügyértéket. Ez az egyes ügyekben 40 ezer 800 és 3 millió 329 ezer 649 forint között alakult. A kérdéses ügyek összesített pertárgyértéke 25 millió 578 ezer 284 forint – tartalmazta a lapunknak küldött válasz.

Egy esetben megegyeztek, a lakók kiköltöztek

Megjegyezték azt is, hogy egyes pereknek több alperese is volt, az említett számok azonban ügyenként értendőek. Egy esetben a per egyezséggel befejeződött, ami azt jelenti, hogy a bérlők vállalták az ingatlan elhagyását. Jelenleg 2 eljárás felperese Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a 2 ügy 4 alperes ellen indult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában