„Magyarország kincsei” védjeggyel büszkélkedhetnek

2024.07.18. 14:53

Gyógyhely minősítést kapott ismét Mórahalom – Galéria

Magyarország kincsei védjegyet nyert a Mórahalmi Gyógyfürdő szolgáltatásai köré kialakított gyógyhely. A 60 éves fürdőben hamarosan energetikai korszerűsítés kezdődik, az önkormányzat erre 600 millió forintot adott.

Timár Kriszta

Fotó: Török János

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szolgáltatásai köré kialakított gyógyhely idén elnyerte a „Magyarország kincsei” védjegyet. Hazánkban összesen 32 gyógyhely működik – ennyi létesítmény rendelkezik olyan tanúsítvánnyal, amely elismeri az ott elérhető, különlegesen magas színvonalú szolgáltatást. A védjegyet Mórahalom 2016-ban egyszer már megkapta, idén pedig ismét érdemes lett rá, éppen a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 60. születésnapján.

gyógyhely
A fürdő és a hozzá kapcsolódó gyógyhely rangos minősítést kapott. Fotó: Török János
Fotó: ianostorok.com

Nógrádi Zoltán polgármester kiemelte, majdnem maximális pontot kaptak a rendkívül összetett minősítésen, amely során vizsgálták többek között a gyógyászat körülményeit, a sportolási lehetőségeket, a zöldfelületet, és a gyalogátkelőhelyek láthatóságát is, de kitértek arra is, hogy a vendégek milyen tájékoztatást kapnak a szállásokról, vendéglátó és szórakozóhelyekről, vagy éppen a  közlekedésről.

A város mindent megtesz, hogy a most díjazott feltételek továbbra is teljesüljenek

 – beszélt a jövőről a polgármester, majd bejelentette: 600 millió forintos támogatást ad a város a fürdőnek, amelyből a teljes energetikai rendszert fejleszteni tudják, hogy gazdaságilag eredményesebb működést tudjanak elérni. Gépészeti korszerűsítése valósulnak majd meg, többek között kicserélik a medencék vízforgató szivattyúit és a légkezelő berendezést, illetve hővisszanyerőt építenek be.

A sajtótájékoztatón még egy, turisztikai témájú sikert jelentettek be. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén januárban ismét meghirdette az Év Szállodája pályázatot a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai partnerségében. A díjakat a Hilton Budapest szállodában adták át. A fővároson kívüli 3 csillagos kategóriában a mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotel nyert. Berta Zsolt igazgató elmondta, több mint 240 kritériumos értékelési folyamat előzte meg az eredményhirdetést.

Büszkék vagyunk arra, hogy az Elixír az elmúlt 9 évben meg tudta őrizni piacvezető helyét, amelyet most egy szakmai díjjal ismertek el 

– mondta. Hozzátette, ezen a versenyen 2018-ban már elnyertek egy különdíjat, amellyel a szálloda gazdasági növekedését ismerték el, illetve az azt megelőző évben az Év Hotele is lettek, amely egy közönségdíj. De megszerezték már a Családbarát Szolgáltatóhely és a Zöld szálloda tanúsítványt is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában