Helyi közélet

2024.06.07. 21:59

Utánuk az özönvíz: a Fidesz-KDNP hatalmas bulival zárta le a kampányt

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Hatalmas vihar csapott le Hódmezővásárhelyre pénteken délután. Körülbelül fél óráig ömlött az eső, közel 40 milliméter hullott, az árkok megteltek vízzel. A város szivattyúi folyamatosan dolgoztak, szerencsére nagyobb károkat nem okozott a felhőszakadás. Voltak áramkimaradások is, amit a szolgáltató szakemberi igyekeztek minél hamarabb elhárítani.

Pénteken délután tartotta kampányzáró rendezvényét a Fidesz-KDNP a városi stadionban. A rendezvényt is félbeszakította az özönvíz. Grezsa István polgármesterjelölt ezt úgy kommentálta,

Noé bárkája is kikötött az Ararát hegyen, az özönvíz után kisütött a nap

Akik a felhőszakadás miatt hazamentek, az esti koncertekre visszajöttek. A rendezvényen eső előtt fellépett a Smink zenekar, az eső után pedig a Don’t stop the Queen.

Forrás: Szél István / Facebook

A koncert végén színpadra vonult és köszöntötte a program résztvevőit Grezsa István, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a 10 egyéni képviselőjelölt társaságában. A Fidesz-KDNP támogatásával Nagy Gyöngyi, Markó Csaba, Botkáné Kovács Henriett, Ozgyin Balázs, Szél István, Szabó Ákos, Szeibel Máté, Nagy Enikő Diána, Rácz Viktor és Benkő Zsolt indul a közgyűlési mandátumokért.

A kampányzáró rendezvényt a Mesélek a bornak című számmal közismertté vált 4S Street együttes koncertje zárta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában