Urbanizálódott, emberektől függő madarak

– Igazság szerint mindenhez van közünk. Ahogy az emberiség fejlődött, kiemelkedtünk az állatvilágból, és evolúciós mértékben viszonylag gyors ütemben, néhány ezer év alatt átéltünk olyan forradalmi társadalmi változásokat, amelyek nagymértékben megváltoztattak minket, illetve mi nagymértékben megváltoztattuk a környezetünket azért, hogy számunkra egy élhető, kényelmesebb körülményeket hozzunk létre. Ez azt jelenti, hogy az emberiség városokba szerveződött, a települések egyre fejlettebbek lettek. Megpróbáltuk a környező területeket megművelni, kontroll alá vonni és ezek nagymértékben hatással voltak az élővilágra. Ezt mind a mai napig, tehát ma is azt látjuk, hogy az élővilágnak muszáj alkalmazkodni az ember jelenlétéhez. Ilyenek az urbanizálódott madarak – kezdte a beszélgetést Tokody Béla, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportjának titkára, akit arra kértünk, néhány madár kapcsán beszéljen arról, hogyan avatkozott be az ember ezeknek az élőlényeknek az életébe. 

Fák helyett oszlopok

– Az urbanizálódott madarak közül több rá van szorulva az emberre. Az elvárosiasodott, emberrel együtt élő fajokra a legjobb példa a fehér gólya, a molnárfecske, füstifecske, de akár a városban fészkelő, közvetlenül az emberrel együtt élő fajok, mint az örvös galamb, vagy a feketerigó is ilyen. A fehér gólya kint költött fákon, fasorokban, de ma már nehéz találni olyan gólyafészket, ami fán van. Tavaly azt hiszem volt kettő-három, mindössze az egész országban, mert behúzódtak a településekre, és az embert kiszolgáló elektromos hálózatot használják, a középfeszültségű kábelek oszlopait, azokra építik a fészküket – magyarázta. Hozzátette, ez nekik tökéletes fészek, csak azzal nem számoltak, hogy ezekben egy általuk nem ismert dolog, méghozzá áram van.

– Ez veszélyes a számukra, hisz ha egy ilyen fém kereszttartóra áll a gólya, kinyitja a szárnyát, hozzáér a vezetékhez, akkor átfut rajta az áram, és általában a halál a vége – mondta. 

Fészektartó kosár gólyáknak

Tokody Béla kiemelte, a természetvédelmi törekvéseknek megfelelően az embernek erre reagálnia kellett, és úgy reagálunk, hogy megpróbálunk madárbarát oszlopokat tervezni, szigetelni, megpróbálunk a lehető legtöbb helyen, bármilyen költséges, földkábellel dolgozni, ami nyilván a tájképre is jó hatással van, de még mindig egy viszonylag drága megoldás. Ha egy gólyapár mondjuk rárakja az oszlopra a fészkét, és ott költ, néha problémákat okoz az áramszolgáltatónak a költési időszak után. Ezért a nemzeti parkok, a Magyar Madártani Egyesület, illetve az áramszolgáltató vállalatok közös erővel megoldják, hogy egy fészektartó kosarat helyeznek el, ami elemeli a fészket, tehát csökken az áramütés veszélye és az áramkimaradások esélyét is csökkentik.

– Ha már így megváltoztattuk a környezetét ezeknek a fajoknak, akkor gondoskodjunk róluk – szögezte le.

Sarat a fecskéknek!

– A másik a füsti fecske. A házak falára, eresz alá építik a fészküket. Van egy olyan törekvés, hogy megpróbálunk vigyázni rájuk, műfészkeket próbálunk kihelyezni, de ez egy tüneti kezelés, olyan mint amikor a lázas embernek lázcsillapítót adunk. Első felindulásunkban nyilván ez jó, de a helyes megoldás, ha az okát megpróbáljuk megtalálni és azt kezeljük. A fecskéknél nem az a fő probléma, hogy nincs elég fészkük, mert nyilván meg tudják építeni. A fecskék a sárgyűjtőhelyek hiányában nem tudnak fészket építeni. Ebben kell nekik segíteni. Ez most erre a hónapra pont nem igaz, mert most úgy tűnik, hogy szinte minden nap esett az eső, de az elmúlt két-három évben voltak óriási problémák – részletezte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportjának titkára. Megoldás is van, méghozzá az, hogy az ember felás egy egy négyzetméternyi agyagos földet és azt onnantól kezdve minden nap locsolja. Ezzel el lehet érni azt, hogy a fecskék odajárnak, és ezt használják fészkek tatarozásához.

– A műfészket – amit jó szándékú emberek kiraknak – is szépen betatarozzák, hisz az csak egy szerkezetkész váz, amelyre azért föl kell hordani magát az építőanyagot ahhoz, hogy egy fecskének komfortos legyen – mondta. 

Több ezer odú szalakótáknak

– Vannak olyan fajok, amelyek az agrárgazdálkodás megváltozása, az erdőgazdálkodás megváltozása miatt szenvednek. A szalakóták esetében gyakorlatilag elfogytak az öreg, odvas fák. A szalakóta-állományt negyven évvel ezelőtt egy odúrendszerrel próbáltuk megmenteni, mesterséges fészkelőodúkat helyeztünk ki nekik. Úgy tűnik, hogy ez a szalakóta-projekt jól sikerült, ma már több mint 2500 pár költ, egyre több szalakóta tér vissza, de ehhez kellett az, hogy kirakjunk több ezer odút, és ezeket karban tartsuk – hangsúlyozta.

Varjak és a kék vércse

– A kék vércsénél még tart a folyamat, mert egy hosszú távú vonuló fajról van szó, tehát rájuk hatványozottan érdekesek és érvényesek a klímaváltozás miatti megállapítások, a táplálékhiány, a kiszáradás. A vetési varjú állományt módszeresen kiirtották a kilencvenes években mérgezéssel. A kék vércse másodlagos fészkelő faj, nem épít fészket, előszeretettel foglalja el a varjúfélék használt fészkét. Fészkelőhely hiányában nagyon megritkult, és ezt is mesterséges fészkelő ládákkal, illetve célzott facsoportok telepítésével sikerült ellensúlyozni, így stabilizálódott állományuk. Tehát folyamatosan próbáljuk az általunk okozott természetkárosítást ellensúlyozni, elkerülni, mérsékelni, vagy megszüntetni. Hogy milyen sikerrel, azt nyilván majd meglátjuk – mondta el lapunknak Tokody Béla.