A munkahelyén is felmondott, mert a „lefideszesezéssel” akaratlanul is kellemetlenséget okozott a cégének

2024.06.12. 14:00

Kovács Pál befejezte a politikát

Pár napig még a gyerekeiért sem kíván menni az iskolába, de még a Tescóba sem ugrik be Kovács Pál, hódmezővásárhelyi független polgármesterjelölt. A választási plakátjait gyorsan leszedte, mert kínosnak érezte a vereség után. A munkahelyén a választás utáni napon felmondott, mert akaratán kívül kellemetlenséget okozott a cégének. 23 év után elhagyja Vásárhelyt és Szeged önkormányzati cégeinél szeretne elhelyezkedni. Közélettel, politikával nem foglalkozik a jövőben.

Kovács Erika

Kovács Pál úgy döntött, sem közügyekkel, sem politikával nem foglalkozik többet.

A közösségi oldalán értékelte a vasárnap éjjel elért eredményét Kovács Pál hódmezővásárhelyi független polgármesterjelölt. A választópolgárok közül 866-an szavaztak rá, vagyis 3,82 százalék. Ezzel a harmadik helyen végzett a négy jelölt közül. 

Már leszedték a plakátjait is

– Megalázóan kevés szavazatot kaptam, valóban be lettem árazva a polgárok által itt, Hódmezővásárhelyen. Olyannyira, hogy pár napig őszintén nincs kedvem lemenni a Tescóba vagy a gyerekemért a suliba. Hétfőn este 11-ig igyekeztünk leszedni a plakátjaimat, mert valóban kínosnak érzem a mosolygó „kovácspál” plakátok kintlétét – írta a közösségi oldalán.

Jogászként, közgazdászként, energiagazdálkodási szakközgazdászként, adótanácsadóként, közigazgatási szakvizsgával és 23 év szakmai életúttal, önkormányzati cégeknél vezetőként, a magánszférában kontrolling szakterületen dolgozva remélte, hogy versenyképes szereplője lehet Hódmezővásárhely közéletének. Kovács Pál úgy értékelte kudarcot vallott, a vásárhelyiek kiállították róla a bizonyítványt.

Nem az volt a lényeg, ki mit tud tenni Vásárhelyért

– Pont ez a demokrácia lényege. El kell fogadni, hogy a polgároknak nem az egyén szakmai életútja, képzettsége az irányadó. A mostani választásnál a meghatározó MMM üzenet a Fidesz visszatérésének megakadályozása volt – írta Kovács Pál. Szerinte az, hogy melyik jelölt mit tud tenni városáért, kinek a szakértelme tesz hozzá a város gyarapodásához, most felesleges túlcifrázása volt a demokratikus választási rendszernek. 

– Ennek okán nem kell megbántódni nekem sem. Valószínűleg itt jön ki a politika szépsége, ügyessége. Többen is kíváncsiak voltatok, hogy a kampányban lefideszesezett 3 munkahelyemmel mi lesz. Jelentem, egy munkahelyem volt. A tegnapi napon ott is felmondtam, hiszen akaratomon kívül okoztam kellemetlenséget a cégnek. Tehát a felmondási időmet töltöm. A tudásomat a jövőben is szeretném használni, ezért 23 év után elhagyom Vásárhelyt és Szeged Megyei Jogú Városnál, cégeinél fogok, illetve szeretnék elhelyezkedni, őket segítve és szolgálva – írta.

Nem lesz sem kritikus, sem támogató

A független jelölt azt is bevallotta, nagyon fáj neki az eredmény és az is, hogy a jövőben nem Vásárhelyen dolgozik, de bízik benne, hogy a fájdalom elmúlik. 

– A kampány alatt sokat hanyagoltam a gyermekeimet, megbántva őket. Elnézést kérek ezúton is tőlük. Politikával, közügyekkel nem fogok foglalkozni, tehát nem fogtok találkozni többet velem se kritikusként, se támogatóként, de véleményhordozóként sem, ezt bizton megígérem – fogalmazott Kovács Pál az utolsó, politikainak minősíthető bejegyzésében, a megválasztott képviselőknek pedig gratulált.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában