JEGYZET – Végállomás, leszállás

Nagy érdeklődéssel várom a vasárnap estét. A Félixek, Elődök és Annabellák napjának legvégén sok-sok bizonytalanság rendeződik majd el. Izguló polgármesterek lesik majd a szavazatszámlálás végén, hogy vajon sikerült-e még öt évre a bársonyszékben ragadniuk, kezüket tördelő pártfunkcionáriusok idegeskedhetnek azon, hogy kiesik-e a szájukból az igen jól fizető brüsszeli aranycucli, az átlagpolgár meg örömmel dőlhet hátra, hogy végre-valahára vége ennek a cirkusznak, ami választási kampány néven fut.

Előbb-utóbb lecserélődnek majd az óriásplakátok, eltűnnek a táblák a lámpaoszlopokról, befejeződnek az országjárások és, ami a legfontosabb, talán-talán a helyükre kerülnek majd az egók is.

Június 9-én világosan kiderül ugyanis, hogy jó eséllyel nem lehet arra politikát építeni hosszútávon, hogy „haha, mi vagyunk azok, akik mindig keresztbe teszünk az országnak”. Kíváncsi vagyok, hogy Donáth Anna üzenete, miszerint hét szűk esztendőt kell csak kibírni, aztán sikerül Brüsszelből megbuktatni Orbánt, s akkor eljövend a tejjel-mézzel folyó Kánaán, hány honfiú és honleány kebelében gyújt tüzet.

Arra is fény derül, hányan húzzák be az ikszet a rengeteget beszélő, de semmit sem mondó Magyar Péterre, aki már a kedd esti ír–magyar válogatott meccsen (meg egyébként évek óta is) énekelt Tavaszi szél vizet árasztban is saját mozgalmának támogatását vélte felfedezni. Ebből is látszik, hogy önbizalomból nincs hiány, az pedig majd kiderül, meddig repíti a minden megmozdulását like-cunamival honoráló, őt szerelmetes pillantásokkal kísérő hölgysereglet.

A DK számára csak az lesz a kérdés, hogy mekkora lesz a blama, és vajon hogyan édesgetik majd vissza elkóborolt báránykáikat.

A Fidesz háza táján pedig azon izgulhatnak majd, sikerül-e Európában is kiszélesíteni a konzervatív fordulatot, ezáltal pedig leválasztani az amerikai érdekek elvtelen kiszolgálásáról és újra talpra állítani az öreg kontinenst. Izgalmas vasárnap esténk lesz.