Attila

Pusztaszeren a helyiek által kedvelt programokból állították össze a majálisi kínálatot, és a munka ünnepét stílszerűen a tavaly 100 éves Munkástelepen tartották. A központot a helyi agóra, a Kisfüstös bolt-kocsma udvara adta – a Szabó „Dobár” László petanque-emlékversenyt a falu szélén kitűzött pályákon rendezték –, ott állították fel a színpadot, melyen fellépők sora követte egymást énekelve, táncolva, és a közönség sem ült fegyelmezetten a sörpadokon, dalolt és ropta.

Jól éreztem magam. A delmagyar.hu oldalon azt írtam: a hangulat lakodalmas volt, tévedtem, inkább családias. Ehhez a benyomáshoz az is hozzájárulhatott, hogy ismerősként köszönthettem a résztvevők nagyobbik felét, a búcsúzó polgármestertől, Máté Gábortól, a kultúros-rendezvényes Szabó Zsófin, a tájegységvezető Tajti Lászlón és feleségén, a mezőőr Szabó „Szacsi” Sándoron és párján, a Szalakóta-tanyán élő Fodor Andráson és a rendezvények állandó pörköltfelelősén, Lajos bácsin át egészen Buzás Attiláig. Többször találkoztam, beszélgettem vele – ilyenkor mindig faggat, mikor készítek vele interjút –, legutóbb, a majálist nem számítva, az egy hete tartott madárlesen. Elegáns volt – aznap temette a testvérét. Szerdán is adott magára: szövetnadrágot, világos inget és bordó nyakkendőt viselt. – Így tisztelte meg a rendezvényt – mondta Zsófi.

Ebben a dresszben vett részt a futóversenyen, amit kategóriájában megnyert. Nagyon büszke volt a nyakában lógó aranyéremre. Többször elmondta, az utóbbi napokban edzett, készült, a házától futva érkezett a Kisfüstösbe. Ezt a pultos, Anikó is igazolta. Tagja a nagy családnak. Mindenki szereti, jó szándékú, tiszta embernek tartják és ismerik. Úgy gondolom, erre is büszke lehetsz Attila. Tényleg. Hidd el.