2024.04.29. 08:00
Ahol békére lelnek a mentett állatok
Azt mondják, nem szabad tagadni a bánatot a gyászban, mert azzal elfelejtjük az együtt töltött örömteli pillanatokat is. A csongrádi menhely bejáratánál az elhunyt mentett állatok méltó sírhelyei fogadnak. Az önkéntesek emlékezni szeretnének arra, hogy némelyiküknek adhattak új esélyt.
Jó értelemben vett függőség ez a fajta önkéntes munka Domokos Tamásnak.
Fotó: Majzik Attila/ Archív fotó
Az emberek méltatlan hozzáállását egyre kevésbé viselem. Amikor felhívnak azzal, hogy vigyük el az öreg kutyájukat vagy elaltatják. Kell a hely a fiatalabbnak. Mit lehet erre mondani vagy tenni?
– mondta lapunknak Domokos Tamás, a csongrádi Új Esély Állatmentő és Állatvédő Alapítvány menhelyén. Tulajdonosaik által leadott, bálamadzagról, alig méteres láncról vagy majdhogynem halálra éheztetett, nyomorúságos körülmények közül mentett több tucat kutyát gondoz néhány önkéntesük.
Az országban sokfelé megfordultam már menhelyen, tele szomorú, de biztató történettel, erőn felül is elkötelezett gondozókkal találkozva. De az Új Esélynél – különös ezt mondani – a kutyák boldognak tűnnek, és nem csupán azért, mert tragikus előéletük után nekik bármi csak jobb lehet. Nyugodtak, nyitottak és jól szocializáltak. Mindenki első szóra tér vissza kennelébe.
Joe és elgázolt társa
Nem indult pedig jól a január (sem) a menhelyen. A hozzájuk közeli forgalmas elkerülő út mellett őrizte halálra gázolt társát a 14 éves Joe. Tamásék sehogy sem tudták elcsalogatni onnan, hát kezükben az elütött kutyával elindultak a menhely felé, hátha követi őket. A kijárós Joe a szilveszteri durrogtatás elől menekült pajtásával együtt, korábbi sérülésekkel és hasi sérvvel, oltás és chip nélkül. Azóta is várja, hátha valaki éppen őt választja a menhely lakói közül. Elgázolt kutyatársa, ahogy több, már az Új Esélynél elhunyt eb az épület előtti állattemetőben kapott végső nyughelyet.
Mínuszból indulva
Soha korábban nem várt ennyi állat arra, hogy megmentsék; rengeteg a nem kívánt szaporulat, az utcára kitett vagy láncon, vashordóhoz kikötve, szinte étel és víz nélkül tengődő állat. Eközben hatalmas a szakadék az örökbefogadások és a segítségre váró kutyák száma között. Egyből nyolc-tíz másik vár egy gazdisodott helyére. Úgy gondolom, és valamennyi más civil állatmentő szervezet hozzám hasonlóan ezt mondaná, semmit nem javult az állattartási morál Magyarországon
– mondta Tamás.
Egészen mínuszból indultak még 2016-ban, miután néhányan kedvtelésből kijártak a csongrádi menhelyre, amiből aztán jóval több lett. 2018 óta alapítványként működnek, majd az egész üzemeltetést átvették. Telephelyükön nagyjából negyven állatot gondoznak, további 10–15-en ideiglenes gazdáknál várják végleges örökbefogadóikat.
Vadászat Rudiék ellen
Néhány olyan történet, mint Rudi kutyáé is, középkori állapotokat idéz szerintük. Január végén magánakcióként valaki agyonlőtte Rudi társát egy kertben, lakott területen a csongrádi Uraság útján, az Öregszőlőkben. Ott egyébként is jellemző, hogy az utcán falkába verődve tengődnek a kutyák; legalább másfél tucatot mentettek már onnan is. A teljesen összetört Rudit eleinte megközelíteni is alig lehetett, annyira rettegett.
Nem kevésbé megrázó a 13 éves, gondozóihoz végtelenül ragaszkodó, járni alig tudó, egykor kevéske moslékon tengődő Artúr látványa és története. Egész életét láncon tengette rossz tartási körülmények között, májbetegen, csontsoványan, végbéldaganattal került Tamásékhoz. Talán az utolsó pillanatban; néhány nap választhatta el a haláltól.
Tizenhárom gyötrelmes évet nem tudunk megváltoztatni, de a jövőjét talán igen. Nem akarjuk, hogy bármiben hiány szenvedjen
– mondták. Artúr egy nagy kennelben élhet, ahol időnként meglátogatja szintén veterán kutyatársa. Lakossági bejelentésre került tavaly december 13-án az Új Esélyhez egy új esélyre. Orvosai legutóbb annyit mondtak: azzal, hogy hosszú évekig csak kenyéren és vízen élt, annyira tönkrement az emésztőrendszere, hogy javulni már nem javulhat, de állapota stabil. Lehet hát még egy kis ideje hátra.
Fotó: Tábori Szilvia
Láthatatlan sikerek
Jó értelemben vett függőség ez a fajta önkéntes munka Domokos Tamásnak, csakúgy, mint ugyancsak a kezdetektől a menhelyet segítő Máté Adriennek.
Szeretnénk megmutatni nekik, hogy nem csak olyan emberek léteznek, akiket ők megismertek. A nélkülözés helyett kaphatnak törődést, verés helyett simogatást, fájdalom helyett boldogságot. Jó érzés köztük lenni, hatalmas a lelkük, tragikus előéletük ellenére is vágynak az emberi közelségre
– magyarázta Tamás.
Majd az olyan láthatatlan sikerekről beszélt, mint amikor a félős állatokat először tudják sétálni vinni, és ők ennek is végtelenül örülnek. Pedig család, munka mellett nem egyszerű feladat ellátni őket, tisztán, rendezetten tartani a telepet. Nem árt tudni, hogy mindannyian civil főállásuk mellett gondozzák a menhely lakóit; Tamás például postásként dolgozik, amellett hetente négyszer munka előtt, hajnali fél négytől látja el az állatokat.
Fotó: Tábor Szilvia
Lelőve, ájultan
Tamásék is megerősítik, amit számtalanszor hallani: a fekete kutyák gazdásodnak a legnehezebben. A nagytestűeknek, a bull típusúaknak, az öregeknek és esetleg egészségügyi problémásoknak szintén hasonló a helyzetük. A nehezen ismerkedő, barátkozó kutyák is sokára találnak új helyet, mert nem sokan szánnak a kelleténél hosszabb időt az ismerkedésre. A fekete színű Negro és Farkas nyolc éve élnek a menhelyen. Régóta vár gazdára például Lord is, aki ájultan feküdt az út szélén elütve; később derült ki, hogy három légpuskagolyó van benne.
Főként külterületről mentünk, a tanyavilágból, fejlődésben megrekedt területekről. Sokan a legelső problémánál egyszerűen kiteszik a kutyájukat és szerzik a másikat. Majd kezdődik minden elölről. Sokan keresnek meg bennünket, hogy vegyük be a kutyáikat, és gyakran olyan problémákkal, amivel inkább kiképzőre lenne szükség, nem állatvédőre. A statisztika szerint egy alkalmatlan állattartó a kutya viselkedésétől függetlenül alkalmatlan marad a következőre is. Vannak jó példák, de nagyon kevés
– fogalmazott a menhely vezetője.
Folytonos készenlétben
Az utolsó kennelhez érve azt már csak én forszírozom, vajon hogyan bírják a folytonos körforgást, meg tudják-e élni a sikereiket?
Az állandó készenlét talán a legfárasztóbb; van, aki hajnali egy órakor gond nélkül felhív. Sokan hiszik, kötelességünk az állatmentés, kapunk is eleget, ha megpróbáljuk elmagyarázni, hogy ez egy önkéntesen végzett munka. Vannak komoly korlátok, időbeli és anyagi például
– mondta Tamás. Annyit tett hozzá:
Ha öröm ér bennünket, már lépni is kell tovább a következő feladathoz. Pillanatok vannak csak, de azok nagyon fontosak.
2016-ban néhányan kedvtelésből kijártak a csongrádi menhelyre, amiből aztán jóval több lett. 2018 óta alapítványként működnek, majd az egész üzemeltetést átvették.
A fekete kutyák gazdásodnak a legnehezebben. A nagytestűeknek, a bull típusúaknak, az öregeknek, egészségügyi problémásoknak szintén hasonló a helyzetük.
A menhelyen elhunyt állatok örökké ott nyugszanak.
